unbekannter Gast

Jöjjön, aminek jönnie kell. #


Gyakorlatok#

Ehhez a közmondáshoz sajnos nincsenek gyakorlatok.

Ekvivalensek más nyelvekben#

Komponensek#

  • jöjjön Lemma: jön
  • aminek Lemma: ami
  • jönnie Lemma: jön
  • kell Lemma: kell

Jelentés(ek)#

Annak kifejezésére mondják, hogy bizonyos dolgok szükséges rossznak tekinthetők, illetve akkor is tudomásul kell venni, illetve el kell végezni őket, ha fáradságosak vagy kellemetlenséggel járnak. [Példa 2] [Példa 3] [Példa 4]

Sajátos használat#

A fordulat a világhálón fellehető adatok tükrében gyakori szövegek címeként. Ilyenkor azonban részben eltér a jelentése a fent láthatótól, s egyszerűen csak arra utal, hogy 'jöjjön az az esemény, ami az eddigiek után következik'. [Példa 5]

Variánsok#

Alakváltozatok#

Komponensek cseréje#

Tipikus használat a szövegben#


Themenbereiche (GER)
  • a

Példák #

[Példa 1] (Szakasz Közmondás ):
Mi, közéleti szerepet vállaló fiatalok nem ülhetünk tétlenül, ebben a helyzetben. Nem csak az utóbbi hetek okozta sebek begyógyításán kell munkálkodnunk, hanem olyan javaslatokat kell közösen kidolgoznunk, melyek hosszú távon megoldják, megalapozzák az erdélyi magyar közösség megmaradását, szellemi, kulturális, gazdasági gyarapodását. Nem ülhetünk babérjainkon, nem nyalogathatjuk sebeinket, nem azt kell keresnünk mi az ami elválaszt, hanem azt mi az ami összeköt mert - például ezelőtt tizenöt évvel 2 milliós lélekszámú erdélyi magyarságról beszéltünk - ezelőtt 8 évvel még Marosvásárhelynek magyar polgármestere volt, - ezelőtt négy évvel még Hargita megye 5 parlamenti helyét magyar emberek töltötték be Ezekről napjainkban már csak múlt időben beszélhetünk. A Székelyföld legnagyobb városát, Marosvásárhelyt, 8 éve román polgármester vezeti, két hete román képviselője van Hargita megyének, és lélekszámunk is lecsökkent másfél milliósra, és a fentihez hasonló tények sorolását folytathatnám. Van, aki azt mondja erre, hogy ez demográfiai kérdés, velejárója a kisebbségi létnek, normális folyamat, elkerülhetetlen, érdemben befolyásolni nem lehet, jöjjön aminek jönnie kell. Az anyaország fokozottabb ráfigyelése nélkül ez a folyamat megállíthatatlan. Ha nem cselekszünk felelősen, ha marad minden a régiben, akkor 50-100 év múlva az egykor magyarlakta falvakon, az erdélyi szászok lakta vidéken napjainkban elénk táruló kép fogadja majd az arra látogatót. Nem engedhetjük meg, hogy ez bekövetkezzen. Arra kérlek benneteket, segítsétek az úgynevezett nagypolitikát, lépje át azon gátlásokat, félreértéseket, melyek rányomták bélyegüket az elmúlt tizenöt év nemzetpolitikai csatározásaira. 15 év után úgy érzem eljött a tabu-döntögetés ideje.Régió: erdélyi; Stílusréteg: hivatalos; Cím: Tisztelt Új Generációsok !; Szerző: Borboly Csaba MIÉRT elnök; Dátum: 2004/08/11

[Példa 2] (Szakasz Jelentés(ek) ):
Minden életszakasznak megvan a maga szépsége, előnyökkel, hátrányokkal együtt. Sajnos, az élet nem örök, cérnája bármikor elszakadhat. Az öregséget nem kell várni, eljön az úgy is! Tetszik a vers, de a vége kissé keserű szájízet hagyott bennem. Mintha azt közölnéd a sorokkal: elfogadom sorsomat, abbahagyom harcomat, jöjjön, aminek jönnie kell! Ez pedig nagy tévedés, hiba 31 éves korban, kedves hölgyem. Nem szabad feladni, te még sok férfiszívet fogsz megdobogtatni! http://gothart.hu/?q=art/23488-oregszem

[Példa 3] (Szakasz Jelentés(ek) ):
Vigyázz Magadra, ne érintssen meg a kísértés szelleme, vígyázz a lelkedre, az egészségedre, a környezetedre, mert soha nem tudhatod mennyit ér, amíg el nem veszíted, és nem biztos, hogy valaha vissza tudod szerezni. A megnyugvás mely még nem az enyém , remélem közel van, így vagy úgy de tovább kell lépni, hisz itt vannak még "kisemberek" akikért élni érdemes! Legalábbis most ezt így gondolom. Aztán jöjjön aminek jönnie kell, állunk elébe. Sziasztok!http://dorika.blog.nlcafe.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=57034

[Példa 4] (Szakasz Jelentés(ek) ):
És úgy történt. Másnap két csendőr jelent meg a gyár környékén. Na, gondoltam, nekem befellegzett. Biztos panaszt tesz az öreg ellenem. El lesz intézve az én sorsom örökre. Mindegy, jöjjön, aminek jönnie kell! Annyi biztos — határoztam el magam —, ha most ez a két csendőr elver, az öreg gyárvezetőnek szomorú napjai lesznek. www.halisnagykanizsa.bibl.hu/kincseslada/.../gyokeredzes.doc

[Példa 5] (Szakasz Sajátos használat ):
Jöjjön, aminek jönnie kell. Ezzel az első bekezdő mondattal, mindig bajban vagyok. Most már jobb mert ez a második mondtad és ezután, belekezdek a harmadikba, mellyel a mondani valóm is elkezdődik. Tegnap este/ma hajnalban, beszélgettünk Vitézzel, törtük a fejünket a bloggal kapcsolatban. Mind a ketten oda lyukadtunk ki: Oké! Van a blogunknak ez az arculata mely így általánoságban szól minden féle dologról. http://ez-itt-azzzcikkek.blogspot.com/2010/01/jojjon-aminek-jonnie-kell.html

[Példa 6] (Szakasz Sajátos használat ):
A fővárosi önkormányzat tizenhárom színházat finanszíroz többé-kevésbé egyformán ( a tíz-harminc százalékos különbségek nem számítanak ). Sok. Lenge kabarékat, bulvárkomédia-lerakatot, musicalkiszerelő vállalatot nem elegáns közpénzből fönntartani, még akkor sem, ha profi színvonalúak ( a mieink nem azok ), s ha a hivatal beetetésére klasszikusok avas mazsoláit szórják is az iparcikkek közé. Nem azt mondom, hogy ilyesmi ne legyen ( miért ne legyen, ha vannak, akik csak ezt tudják és csak így, s vannak rá vevők is? ), de ne közpénzből. Átmenetileg, egy darabig tartsa fenn az önkormányzat az épületeiket, vállalja át a rezsit, aztán jöjjön, aminek jönnie kell: a magántőke és a piac. Jönni fog, ha jönni kell. ( Vagy a nagyszerű halál? ) A felszabadult tőke majd koncentrálja a létező művészi erőket, amelyek kiterjedése korántsem akkora, mint azt a " területen " működők létszámából gondolnánk. A kommersz igények és a pénztári bevétel iránti követelmények megerősödése idején - mindkét tendencia egyre izmosabb lesz a jövőben -, szükséges az állami pénzek összpontosítása egy minden művészi kihívásnak megfelelő, optimális körülmények között dolgozó műhelyre, ahol egyaránt adottak a legkorszerűbb technika és a legintimebb kísérletezés föltételei, beleértve a legjobb művészek és műalkotások anyagi függetlenségének megteremtését. Magyar Hírlap; Cím: Pomádé király új ruhája; Szerző: Koltai Tamás; Dátum: 2000/02/12


Az összes közmondás listája