Page - 166 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Bécs), Volume 1

166 a közönség minden szeszélyének a legkészségesebben hódolt, el nem mulasz- totta, hogy színházi tudósítói meg levelezői mellé egy állandó tréfagyártót is ne szegődtessen, ki már korántsem oly ártatlan fajtájú volt, mint a jó Castelli, s ki csakhamar a többi rovatban is hangadóvá lett. A tehetséges, de úgy az életben, mint irodalmi működésében egyiránt elzüllött Wiest után Saphir M. G. következett, a szójáték és kétértelműség ízetlen mű- vészetének e mestere, ki azonban szerepét a jó bécsiek közt csakhamar lejátszotta és Meynert H. G.-nak engedett helyet. Azt a kárt azonban, melyet Saphir léhaságával és részrehajlásával, valamint Ítéleteinek élczes- kedő modorával tett a kritikában, nem lehetett egyhamar jóvátenni, s az olyan mély belátású és alapos műbirák, mint Enk Mihály és Feuchtersleben Ernő, kik a „Wiener Zeitschriftu-be Írogattak, sokáig a ritkaságok közé tartoztak a fogyatékos és silány kiállítású bécsi lapok hasábjain. E közben a drámát a színészek a XVIIÍ. század óta szakadatlanúl fennálló hagyomány szerint ápolták; Zieglerhez sorakoztak Weiszenthurn, a tehetséges Lembert és sok mások, kik kis részben, mint Steigentesch, eredeti darabokat, nagyobb részben pedig, mint Kuffncr és Kurlander, fordított franczia boulevard-darabokat, meg spanyol tragédiákat szolgál- tattak, s főleg az előbbiekkel egész vagyont szereztek maguknak. Oly tehetségek ellenben, melyek a színi hatáson túl költői értékre is törekedtek, mint a tragédiában Nell, Pannasch, Braunthali Braun és mások, az alexan- drinos vígjátékban pedig Feuchtersleben, semmire nem tudtak menni, s így több, gyakran nem dicsőség nélküli kísérleteik után elhallgattak. A fajokat illetőleg sem sokkal haladtak többre; közvetve még mindig Iffland ural- kodott a műsoron, míg Müllner vígjátékai és sorstragédái itt érték el leg- nagyobb sikereiket, és a dráma is itt talált legtehetségesebb képviselőkre, minők voltak Deinhardstein L., Zedlitz báró, Halm Frigyes és mások. A bécsi drámaíróknak igen kevéssé méltányolt különlegességét képezik még az opera-szövegek, melyek részben újra jóvá tették azt, a mit a Varázsfuvola szövegének a szerzője vétkezett, s melyek könnyen meg- magyarázható összefüggésben állottak az alsó-ausztriabeli zeneművészet fejlődésével; Weber, Spontini, Bellini, Krcutzer és más zeneszerzők ügyes munkatársakat találtak Kanne F. A., Seyfried F. és Chézy H. szövegírókban, s maga Grillparzer sem tartotta magához méltatlannak, hogy opera-szöveget írjon. A drámaírásnak e kevéssé örvendetes állapota mellett is támadt a komoly és víg drámának két kiváló képviselője, kiknek egész lénye a hazai