Page - 200 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Bécs), Volume 1

200 jelentős részletekben a nélkül, hogy csak egy szempillantásra is elvesztette volna szeme elől a szerep jellembeli egységét. Az ő Miller muzsikusa, Erbförstere, Lear királya tragikai kedveltjei valának a Burg-színháznak. La RochebóX, ki merev és körülményes volt a szomorújátékban, e félre nem ismerhető weimári emberből, genre-szerű alakításokban, melyek ép oly mélyen járhattak a kedvességben, mint a komikumban, csak úgy buzgott az eredetiség és a találékonyság; előkelő müvésztermészete harmoniásan tartott össze benne mindent. A jellemzetesben szélső határa Mephisto vala. Löwe Lajos, tán a legfényesebb fiatalhős, kit valaha a német színpad látott, később természete egész rugalmasságával és pezsgő hatalmával találta magát bele polgári és tragikus apaszerepekbe. Késő öreg korában is alkotott még új szerepeket. Fichtner az idősb Komtól vette át — azt mondhatná az ember — a férfias báj és szeretetreméltóság szakmáját. Olyan természeti kecsesség rejlett Fichtnerben, hogy szelíd fényét még a tragédiába is bevitte, de a társalgási darabban, a vígjátékban árasztotta szét legderítőbb ragyogását. Művészi lánytestvére volt neki a kecsességben Neumann Luiza, Haizingerné Amália leánya; enyhe, csendes játékában bizonyos előkelő érzület nyert kifejezést. És maga az anyja, Haizingerné Amália, késő öregségeig jó kedve, egészséges kaczagása volt a Burg-színháznak. Azzal a tekintélylyel, melyet szellem és jellem adnak, mozgott e művészek között Rettichné Júlia. Wagner József a romantika és a költői lendület képviselője volt. Mindazok az előkelő színészek, kiket eddig fölemlítettünk, többé-kevésbbé e jelszók által jelöltet- nek meg: természet és természetesség. A mannheimi iskola mesterségesebb modorossága s a weimari iskola klasszikus állásai Bécsben soha sem tudtak igazán lábra kapni; Schröder és, hogy el ne felejtsük, a francziák, a kik parfumjöket ott hagyták a Burg-színházban, e színpad művészetére lényeges hatást gyakoroltak. A kiváló igazgatók, kikkel a Burg-színház bírt, őrei voltak e művé- szetnek s közvetítők a színpad és az irodalom közt. Féltékenyek voltak az intézet német jellemére és őrizték e jellemet, a melyben végre is bizonyos egyetemes vonás él, még az által is, hogy az idegen — úgy régi, mint új — irodalmaknak jó és használható műveit is bevonták a Burg-színház körébe. A jó játékrenden alapszik, úgy véli Schreyvogel, végre is minden színház fennállása. Gyakorlati természetek okosságával, kik egyúttal nemesebb czélokat is követnek, állt rá látszólag és kíméletesen Schreyvogel az adott viszonyokra, hogy, csendesen közeledvén hozzájok s észrevétlen saját