Page - 94 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Volume 2
Image of the Page - 94 -
Text of the Page - 94 -
88
kezetére állított két lovasszobor mögött derékszögben a Ringstrasse felé
nyomul előre és egy domináló kupolával koronázott középépületben fog
befejeződni. A várpalotának erlachi Fischer által megkezdett része e szár-
nyakkal összefüggésben fog befejeztetni. A föladat természetéből folyik,
hogy a mostani várpalota-építés végrehajtásánál erlachi Fischer építésmódját
tekintetbe kell venni. így a bécsi építkezés az utóbbi nagyszerű alkotásában
ismét arra a magas színvonalra emelkedik, melyet a bárok korszak bécsi
főmesterének templomai és palotái mutatnak.
Azon nincs mit csodálkozni, hogy a bécsi magánépítkezés általános-
ságban véve szintén azon az úton halad, melyre az emlék-építés tért.
Csakhogy a magán építkezésnél a helyi szükség és a kor ízlése hathatósabban
követeli a számbavételt, mint az építkezés magasabb fajainál.
A város kibővítése kezdetén sokan még arról álmodoztak, hogy az
új Bécs számára is meg lehetne menteni a német, vagy angol rendszerű
családi házat. Ferstel, Eitelbergerrel egyesülten szóval, tettel pártolta az
ügyet; Ferencz-József-parti háza világos magyarázata annak, mi volt a
szándéka. Csak a városon kívül, a Ferstel példájára most Schmidt aegise
alatt sikeresen működő cottage-egyesület währingi barátságos magánhá-
zaiban lehetett a gondolatot jó sikerrel megvalósítani. A város kibővítésére
való telkeken nem nyílt neki tere. Itt szakadatlan sorokban „bérpaloták"
emelkedtek, mint kő tanúi a jelenkori pénzuralomnak. Attól lehetett tartani,
hogy a sivár spekuláló építkezés hatalmába keríti az összes bécsi magán
építkezést. A bécsi műépítők érdeme, hogy a fenyegető bajt elhárították
és a döntő pillanatban a művészetet a lakóházépítésnél is uralomra juttatták.
Korszakalkotó e tekintetben mindenek előtt a Hansen építette Heinrichs-
hof, melyet Dräsche Henrik alapított. Ebben nagy négyemeletes bérházaknak
egy óriási csoportját a tömegek tagolása és nemes ékesség által igazi
műremekké látjuk alakítva, mely rendeltetésének és korának bélyegét sehol
sem tagadja meg, a mellett azonban igazi nagyvárosias, derűit, fényes
jelenségével mindenkit elragad. A Heinrichshof motívuma, a sarok-tornyok
és közép kiszögellők alkalmazása, a vakolt téglaépítményból álló homlokzat
kitűnően készített terra-cotta ékességgel, a színeknek és aranynak hatásos
használata, mindez számos hasonló bécsi új épületnek példaképévé lett.
Különösen a Schotten ringen több ilyen fajtájú változat látható. Az osztrák
mérnök- és műépítő-egyesületnek Thienemanntól származó háza is ide
tartozik. Más kísérleteit a terjedelmesebb épület-tömegekkel való megküz-
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Bevezetö Kötet (I), Volume 2
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Bevezetö Kötet (I)
- Volume
- 2
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1887
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.675 x 21.93 cm
- Pages
- 360
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch