Page - 128 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Volume 2

122 túlnyomó többségükben Bécs népét képviselik, a „népet" e szó legjobb, legkedvesebb értelmében. Szép verőfényes vasárnap délután kell e százankint, ezrenkint bevonúló- kat látni, magok viseletét megfigyelni, hogy Bécs lakosságának valódi értékét és érzelmeit érdemök szerint méltányolhassuk. Valóságos áhítattal, tisztelettel teljesen halad e tömeg félénk, lassú lépésekben a gondosan ápolt útakon, minden fordúlatnál a csodálkozás, az elragadtatás hangjait suttogva. Még a legzabolátlanabb is megfélemlítve, megszelídítve érzi itt magát a látvány kimért előkelősége által, s hálaérzettel telik el a magas kegyért, hogy a kertek e legszebbikét látnia megengedtetett. Csak mikor a parknak a nép ajkán „menageriá"-nak nevezett tarka lakosságú részlete feltűnik, csak akkor torlódik össze és kezd hömpölyögni a türelmetlen tömeg, s a kedves ifjúságból kitör az újjongás és örömkiáltás, melyet tovább már nem bir visszafojtani. Hogy tombol örömében, hogy hullámzik a majom-kalitka előtt a négy kezű akrobaták fáradhatatlan, furcsa mutatványai láttán, aztán meg a mulatságos, lompos medvék ketreczénél, az elefánt-ház rácsozatánál, a rengeteg madár-ház előtt! Hogy repülnek itt az órák s még a legtelhetetlenebb mindig evő s mégis soha jól nem lakott ember is megfeledkezik itt szokott farkas-étvágyáról s beéri most az egyszer a nézéssel is. Oh Schönbrunn! te bájos mulatóhelye a felnőtteknek, csodák világa a gyermekszemében! Ha a „szorgalom és jó magaviselet" jutaimi váltójának lejárati ideje közeleg, abban az ígéretben van megjelölve a törlesztési mód, hogy: „Jövő vasárnap Schönbrunnba megyünk!" És van öröm; fiú, leány kiáltja: „Hahó, Schön- brunnba megyünk!" Egész más képe van Bécs második „világ-csodájának", a Prater-wok. Itt nincs semmi korlát; szabadság, fesztelenség a jelszó, mesterkéletlen, naiv életkedv pezsdül föl, a gondolat és érzés közvetetten, nyilt kitörésben nyilatkozik itten. „Mit csinál a Práter, mondd: virít-e még?" így hangzik a dal az „Aline"-ben s a meddig német szó hangzik, mindenütt énekelték a bécsieknek e legnépszerűbb dalát valamikor. Ha valahol, itt lüktet a bécsi népélet vére a leghatalmasabban; ha valahol, itt találni föl még az igazi, tiszta, keveretlen bécsit, jelleme sajátos vonásaival, kendőzetlen természetes- t ségében! Éljen a Práter, az élet minden örömének ez Eldorádója! Csak a helyi hazafiság nyilatkozik-e vájjon az efféle fölkiáltásokban? Egyátalában nem. A ki ezt a festői, természetes parkot bejárta valaha, még