Page - 148 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Volume 2

142 fáradhatatlanul buzgólkodtak abban, hogy a katholikus isteni tiszteletet zeneileg magasztossá tegyék. Aztán Bécsben régi idő óta megvan a népies zenének három fontos tényezője: a katonai zene, a tánczzene és a nép- énekesek. A bécsi katonai zene a világnak e nemben talán legkitűnőbb zenéje. Ennek nagy híre nemcsak a Radetzky táborozásától vagy az 1867-iki párisi közkiállítástól kezdődik. Tagadhatatlan azonban, hogy az osztrák katonazene is a fúvóhangszereknek már az újabb korban történt javítása óta vált tökéle- tesebbé. Ama békés hódítások, melyeket a mi hadseregünk szurony helyett a klarinettnek köszönhet, nem az utolsók közül valók. Az osztrák katonaság nem egy ízben vonúlt már be a harmonikus zene szárnyain egész nemzetek szívébe. Az ezred zenekara rendszerint szabad téren játszván, mindig biztosan számíthat nagy számú fogékony hallgatóságra. Nincs az a műélvezet, mely oly nagy mértékben volna demokratikusnak mondható, mint a melyet katonai zenekarok nyújtanak. Ebben minden ember belépti díj és szalonruha nélkül részesülhet. A zenét hallani vágyók számtalan ezrei szabad ég alatt hallgat- hatják e hangversenyeket. A zenében leginkább bővelkedő fővárosokban is oly feltűnő módon nyilatkozik a lakosság szeretete a katona-zene iránt, hogy annak hangjaira minden ablak föltárúi s a zenei peripatetikusok százai vonúlnak utána. Bécsben a Burg főőrállomása előtti tér egyik napon úgy, mint a másikon közönséggel van sűrűn ellepve jóval előbb a déli óránál, a mikor a várva várt hangok fölharsannak s ha ilyenkor az ezred zenekara zengő zeneszóval visszavonúl a kaszárnyába: mily kedves, vidám látványt nyújt a hálás, nagy néptömeg, mely a banda előtt és utána ütemes lépé- sekben együtt masiroz vele! De térjünk át a katona-zenéről a táncz-zenére, Bécs e második világhírű nevezetességére! Kik is voltak tulajdonképen Strausz és Lanner, a bécsi keringő e voltaképi megteremtői? Két „mester- inas" Bécs külvárosi szegényebb lakosságából, az egyik könyvkötőlegény, a másik keztyűs. Egyik sem részesült rendszeres zeneoktatásban, titokban gyakorolta a hegedűjátékot a padlásszobában. Bécs sohasem volt híjával a jó tánczzenének, a hajlam és a tehetség a zene e faja iránt feltűnő mértékben megvan az osztrákban. Mikor még „nagyapám elvette nagy- anyámat" (egy régi bécsi dal kezdete), már akkor meg tudta csinálni a maga „lándler"-ét minden bécsi első hegedűs. Aztán meg a legnagyobb mesterek, mint Mozart, Beethoven sem tartották méltóságukon alólinak tánczzenét írni a bécsi „redout-bálok" számára. A tánczzenének egészen