Page - 415 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Volume 3
Image of the Page - 415 -
Text of the Page - 415 -
415
török birodalomban megtelepült szlávok, sőt a törökök közt is. De egyszer-
smind azt sem lehet tagadni, hogy a tiszta meggyőződés épen nem volt
mindenütt a döntő, sőt például a nemességnél az új tan azért is talált oly
zajos visszhangra, mivel kilátást nyújtott az egyházi javak bevonására,
a földesúri jogoknak az addig érvényben levő egyházi jogok rovására való
kiterjesztésére s a rendi hatalomnak a fejedelmi jogok kárára való megerő-
sítésére, kivált minthogy a nemességnek a politikai kívánalmakkal karöltve
járó panaszait a népszerűség nimbusza vette körül.
Ferdinánd tudta jól, hogy új idő következett be, s hogy azzal egyszers-
mind az állami élet új alakúlásának a szüksége is beállott. Az a törekvése,
hogy az új szabású állam eme szükségletének megfeleljen s a középkorias
hűbéri állapotokba a fejedelmi souverenitás elemeit bevigye, természetesen
az ez által közelebbről érdekelt rendeknél ellenállásra talált; de épen
ennek a rendi ellenzéknek a legyőzése, mely neki először Ausztriában,
azután Tirolban, végre Csehországban sikerült, lényegesen megkönnyítette
feladata betöltését. Mint nagy atyja, Miksa, Ferdinánd is abból indúlt ki,
hogy a különböző tartományokat egy állami egészszé olvaszsza össze. Ezért,
mihelyt ő az osztrák örökös tartományoknak egyedüli birtokába jutott,
a nagyatyjánál talált intézményeket — nevezetesen az udvari tanácsot, mint
legfelsőbb igazságügyi — és az általános udvari kamarát, mint legfelsőbb
pénzügyi hatóságot, lényegileg ismét helyre állította. Épen így ő alatta is
fenntartattak a Miksától rendelt kormányszékek Alsó-, Felső- és Elő-Ausztriára.
A birodalomból való felebbezésekre, melyek felett Ferdinánd római királylyá
való választása óta egy ideig az osztrák udvari tanács döntött, 1559-ben
külön birodalmi udvari tanács, az összes hadügyekre 1556-ik udvari hadi
tanács állíttatott. Fontosságra nézve felülhaladta a nevezett intézményeket
a titkos tanács, mely bizonyos tekintetben az osztrák minisztérium legrégibb
alakjának tekinthető; ez a legkiválóbb méltóságokból és más tanácsosokból
állott; a tagok száma nem volt szigorúan meghatározva, s azt a testületet
képezte, melylyel Ferdinánd úgy külpolitikai, mint belkormányzati ügyekben
tanácskozott. A határozatok kiállítása az általános udvari kanczellária dolga
volt, mely ismét több osztályra oszlott. Az udvari tanács, az udvari kamara
és az udvari kanczellária alkották a régi osztrák örökös tartományok számára
a középponti hatóságokat. Ellenben Magyarországnak és Csehországnak
külön alkotmányaik voltak s az osztrák tartományokkal csak personal unió
által voltak összekapcsolva. Magyarországban, mint Csehországban, az ottani
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Bevezetö Kötet (II), Volume 3
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Bevezetö Kötet (II)
- Volume
- 3
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1887
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.78 x 21.84 cm
- Pages
- 272
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch