Page - 420 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Volume 3
Image of the Page - 420 -
Text of the Page - 420 -
420
csak annyiban különbözve, hogy Ferdinándnál a türelmes érzület onnan
származott, mert annak kikerűlhetlen szükségességéről meg volt győződve,
Miksánál pedig belső hajlandóságból. így Miksa örökös tartományaiban a
tényleges állapotok elismerésére szorítkozott. Mindamellett a vallási béke
törvényes alapjának itt is meg kellett tartatnia, s a gátjaitól szabadult
folyamnak szabályos mederbe kellett vezettetnie. Nyiltan kijelentette Miksa
a rendeknek, hogy a birodalmi alkotmány, melyre ők hivatkoznak, nem
nekik, hanem az országfejedelemnek adja a jogot, hogy a hit dolgában
döntsenek, s erre támaszkodva adott ő az Ennsen aluli tartományi nemes-
ségnek, de nem a fejedelmi városoknak és mezővárosoknak engedélyt a
szabad vallásgyakorlatra (Concessio), s itt is csak azon föltétel alatt, hogy a
protestánsok a szektáskodásról lemondanak s az augsburgi vallástétel alapján
közös egyházi rendtartás mellett egyesülnek, melyet később az úgy nevezett
Assecuratio által megerősített. Az Enns feletti tartomány nemességének is
megadatott az isteni tisztelet szabad gyakorlása és ez biztosíttatott — habár
csak szóbelileg — a cseheknek is, de itt is csak a közös „cseh hitvallás"
alapján, mely a luthránuskodó utraquisták és a cseh testvérek közti Compro-
missumon alapúit. Hanem azért azon vallási engedmények, melyeket Miksa
a cseheknek tett, hasonlóan azokhoz, melyeket az osztrák nemességnek
adott, utódaira is kötelezők voltak.
Miksa ugyan, ki a katholikus egyházat sem vesztette el szeme elől,
sőt ennek reformja végett az eddig esetről-esetre kinevezett bizottságok
helyett az állandó zárda-tanácsot állította fel, remélte, hogy a tett intéz-
kedések következtében a vallási mozgalmak elcsendesülnek; de csakhamar
be kellett látnia, hogy csalódott. A protestantizmus Miksa országaiban azon
a szűk alapon, mely számára engedtetett, bámúlatra méltó gyorsasággal
terjedt el, míg a fejedelmi bizottságok minden látogatása a kath. egyhá-
zakban és zárdákban egyre-másra fedezte ugyan fel a bajokat, de nem
bírt azokon segíteni. Azonban az ausztriai protestáns egyház is magában
hordta a romlás magvát. Az egyházi agenda, a helyett, hogy a papokat
a rút veszekedéstől visszatartva, czélúl szolgált volna, sokkal inkább a
folytonos czivódásokra szolgált alkalmúl. A protestantismus legnagyobb
baja azonban, mely miatt Ausztriában nem fejlődhetett, abban állott, hogy
nem volt belföldi consistoriuma, s hogy e miatt a külföldi elem túlsúlyban
volt az evang. papok közt, kik a legkülönbözőbb helyekről hivatván meg,
a legkülönbözőbb véleményeket hozták magukkal, s zelotismusuk által,
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Bevezetö Kötet (II), Volume 3
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Bevezetö Kötet (II)
- Volume
- 3
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1887
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.78 x 21.84 cm
- Pages
- 272
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch