Page - 447 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Volume 3

447 a svédekkel semlegességi szerződést kössön, a miből Gusztáv Adolf mérték- telen követelései miatt mégis csak semmi sem lett, a császár teljesen elszigetelve s csak azon csekély segédeszközökre szorítva látta magát, melyeket neki a tizenöt év óta tartó háború által teljesen kimerült országai nyújthattak. E nehéz pillanatban tekintete ismét Wallensteinra esett, ki a parancs- nokságtól való felmentetése óta friedlandi herczegsége fővárosába, Gitschinbe vonúlt vissza. Wallenstein az elbocsátásáról szóló tudósítást látszólagos nyugalommal fogadta, bizott a csillagokban, melyekben sorsát megírva hitte. Mindamellett bosszúsága annyira ment, hogy a svéd királylyal, ki győzel- mesen nyomúlt előre Németországban, összeköttetésbe lépett s vele átpár- tolása felett egyezkedett. Szó volt róla, hogy ez esetben Csehország alkirályává neveztetik ki s ezt nem is fogjuk oly valótlan színűnek találni, ha meggondoljuk, hogy Wallenstein már rég tervezgette, hogy Friedland herczegséget a cseh korona kötelékéből kiszakítsa. De, míg ebből a tervből semmi sem lett, Ferdinánd leghatalmasabb tanácsosa, Eggenberg herczeg, rávette Wallensteint, hogy a parancsnokságot vegye át újra s a sereget ismét teremtse meg. A föltételeket, melyekről annyit beszéltek már, s melyek alatt Wallenstein a másodszori parancs- nokságot átvette, hiteles formában máig sem ismerjük. Bizonyos, hogy Wallenstein, ki mint fővezér (Capo d*armada) a császári csapatok élére állott, kizárólagos jogot kapott arra, hogy a Németbirodalomba sereget vezethessen, s hogy őt szolgálatában se a császár gyóntatója, se mások ne akadályozzák. Wallenstein most is nagy hadvezérnek mutatta magát. Csehországot teljesen megszabadította az ellenségtől, a svéd királyt puszta menetek által oda kényszerítette, hogy elhagyja Dél-Németországot. S bárha a lützeni csatatért (1632) oda kellett is hagynia, e csatát a legkedvezőtlenebb körül- mények közt oly fényes hadvezéri lángészszel és hősiességgel vívta, mely minden dicséretet felülmúl. Minthogy Gusztáv Adolf az ütközetben elesett, a csata olybá tekinthető, mintha eldöntetlen maradt volna. Sőt Gusztáv Adolf halála, minthogy vele büszke tervei is sírba szállottak, felért egy nagy győzelemmel; e tervek ugyanis, melyek Németországnak két félre való szakítását czélozták, egy katholikus félre a császár alatt és egy evangélikusra a svéd királylyal, vagy pedig egy skandináv császárság felállítását a német kelettengeri partok