Page - 448 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Volume 3

448 befoglalásával, mindenesetre a birodalomra ép oly veszélyesek voltak, mint a Habsburg-családra. Most elérkezett a pillanat, hogy a szászokkal az egyez- kedések, melyeket Wallenstein már előbb megkezdett, de a melyek a svéd király miatt meghiúsultak, ismét megújíttassanak; Wallenstein küldetésének ugyanis nem csak katonai, hanem diplomácziai természete is volt. Ugy lévén meggyőződve, hogy a császári hatalom magában véve nem elég erős vala- mennyi ellenséggel szemben, megkísértette Wallenstein az ellenséget meg- osztani, s a szász és a brandenburgi fejedelmet rávenni, hogy térjenek át a császárhoz s a birodalom ellenségét erőszakkal, vagy békés úton a német föld elhagyására kényszerítsék. A svédek ügyétől való elpártolásuk díja a visszaadási parancs visszavétele s a birodalom vallási és politikai viszo- nyainak abba az állapotba való visszahelyezése lett volna, a milyenben azok lói8-ban voltak. S minthogy Wallenstein a közérdekhez saját személyes érdekeit is hozzákötötte, remélte, hogy a béke helyreállítása alkalmával elvesztett birodalmi herczegi állását is vissza fogja nyerni s Mecklenburgot délnémet területért — nevezetesen Alsó-Pfalczért — becserélheti. Erről az álláspontról ítélik meg a friedlandi herczegnek 1633-ik évi hadjáratát is, melyet különösen a sziléziai szász-svéd sereg ellen irányzott a végből, hogy a szászokkal való alkudozásnak katonai akcziók által a szükséges nyomatékot megadja, egyszersmind azonban a svédek Bajorország felől való beütése ellen Csehország fedezését is szem előtt tartsa. Nem itt a helye, hogy Wallenstein ártatlansága, vagy vétkessége fölött döntő ítéletet mondjunk. Ez ügyben a bizonyítékok még nincsenek együtt. Mindamellett korunk nagyszerű búvárlatai sok oly okiratot hoztak napfényre, melyek leg- alább részben tisztázására szolgálhatnak. Bizonyos ugyan, hogy Wallenstein 1633-ban — névszerint Bubna nevű megbízottja által — a császár tudtán kivűl ismét alkudozott Svédországgal; de az mégis mellette szól, hogy ekkor azt az ajánlatot, hogy ragadja magához a cseh koronát, „nagy hunczutság"- nak nevezte. Nem kímélhetjük meg attól a szemrehányástól sem, hogy Francziaország ajánlatait felelet nélkül hagyta a helyett, hogy a legnagyobb határozottsággal visszaútasította volna, s hogy mindenfelé alkudozva, általá- nos bizalmatlanságot kellett támasztania; de felségárúló összeköttetésről Francziaországgal 1633-ban az eddig ismert bizonyítékok szerint szó sem lehet, s csak annyi áll, hogy Wallenstein minden ürügyet igyekezett elhárí- tani, mely a francziáknak a német háborúba való fegyveres beavatkozásra alkalmúl szolgálhatott volna, s nem tekintve azt, hogy az saját teljes hatal-