Page - 580 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Volume 3

580 barátja levén bármily újításnak, törvényesen szerzett, igaz jogát újra meg újra a kard hegyére látta tűzve. Minél maradandóbbak voltak ezek a hatások, annál aggodalmasabban igyekezett a kor szellemi áramlatát, a melyet csak kártékony visszájáról, nem pedig jótékony eredményeiben ismert, a sárga- fekete határfáktól távol tartani; annál inkább gondoskodott a szellemi meg a politikai élet rendőri gyámság alá helyezéséről és a fennálló viszonyok fenn- tartásáról ; annál inkább megfelelhetett neki a Metternich rendszere, a ki kifelé azokat az alapelveket képviselte, melyeknek a belügyekben való meg- szilárdúlását császári ura valóságos sarkpontnak, csalhatatlanúl ható orvos- szernek tekintette. A nehéz viharokban korán megöregedett, egyszersmind józan gyakorlati természetű, a korlátlan uralkodói hatalom szigorú tudatával eltelt császár a szabadság szükségességét vagy népjogot hangoztató minden szót természetszerűen a rajongó túlzás üres pathoszának, vagy rosszakaratú engedetlenségnek tekintett, a melyet elfojtani és megbüntetni neki komoly kötelessége. Ennek folytán a „Ferencz-féle" Ausztria húsz békés esztendeje (1816—1835), a mely a húsz háborús évre következett, a szünet korszakát jelzi, mely a többi államok folytonos haladásához mérve végzetes vissza- eséssel volt azonos. Ha mindezek és azon állambukás (1811) daczára, a mely kikerülhetetlen volt ugyan, de azért mégis nagyon sok család anyagi sorsát örökre tönkre tette, a nép ritka szeretettel csüngött az ő „jó Ferencz császár"-ján s a legkeményebb szorongattatások napjaiban is megőrzé számára rendíthetetlen hűségét; ha főleg Bécs a francziák által elűzöttet visszatértekor mindig újra lelkesedéssel fogadta s nehéz betegségből való felgyógyúlását szertelen örömmel üdvözlé: ezt a hangúlatot nem csupán az a mély békevágy, a melyet annyi sok háborús esztendő után a monarchia lakosai tápláltak, valamint a közösen elviselt szenvedések tudata, a mely uralkodót és népet bensőleg egymáshoz csatolt, hanem magának az ural- kodónak az egyénisége is keltette, a ki mintaszerű családi életében és magaviselete patriarchai egyszerűségében inkább családatyának, mint ural- kodónak mutatkozott s nem egyszer meg tudta a bécsiek népszerű tájszólá- sával az igazi szót a kellő időben találni. Bár eszmékben szegény, éles természetes józan észszel birt, s az igaz úton szerzett jogok és hagyományos ősi szokások tisztelete mellett megvolt benne az a tetterő is, a mely féltékenyen őrködött a kezeiben nyugvó uralkodói jogok fölött, a mely min- den különválni akaró törekvéssel, akármerről jött legyen is az, erélyesen szembe szállott s mindig fenntartotta az állam egységét. Mindehhez járúlt