Page - 500 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Alsó-Ausztria), Volume 4

500 A német birodalomban folyó belviszályok miatt Ottokár a birodalmi hűbérek háborítatlan birtokában maradhatott, míg Rudolf habsburgi gróf német királylyá nem választatott. (1273.) Rudolf nem hagyhatta őt tovább e hűbérek birtokában, ha a birodalom érdekét és méltóságát meg akarta óvni. Mivel azonban Ottokár ismételt felszólításra sem tette le a hűbéresküt, a hűbéreket sem adta ki s meg sem hódolt, megindíttatott ellene a birodalmi háború, a mely arra kényszeríté, hogy az 1276 november 21-ki szerződésben kiadja a Babenbergiek biro- dalmi hűbéreit. Mikor azután a nehézségek, melyekbe a béke határozatainak a végrehajtása ütközött, ujabb háborúra vezettek, Ottokár a Morva mezején, Dürnkrutnál vívott csatában (1278 augusztus 26) elesett. E következményekben gazdag esemény után Habsburgi Rudolf király még három évig Bécsben maradt, hol kegyelmével a nemességet, kiváltságok és szabadalmak adományozásával a kolostorokat és a városokat megnyerte a maga házának, a törvény s a belső béke biztosításával pedig országszerte bizodalmat és ragaszkodást keltett. Kezdettől fogva arra törekedett, hogy a Babenbergi országokból erős családi hatalmat alapítson s azt a fiainak, Albertnek és Rudolfnak juttassa. Mikor 1281-ben Ausztriából eltávozott, fiát Albertet egyelőre birodalmi helytartónak nevezte ki. Utóbb a birodalmi fejedelmek hozzájárulásával az Augsburgban (1282 deczember) tartott gyűlésen, a melyen sok ausztriai úr is megjelent, fiainak adományozta Ausztriát és Stiriát. Hogy a kettős ural- kodás minden eshetőségének elejét vegye, Rudolf király az osztrák rendek kérelmére az 1283 június 1-én Rheinfeldenben kelt családi rendtartásban egyedüli urukká Albertet tette, a kit ünnepélyes esküvel el is fogadtak. Albert volt az első Habsburg-házi fejedelem Ausztriában. Két irány jellemzi belső politikáját: először teljesen át volt hatva az államhatalom eszméjétől, valamint fejedelmi kötelességeinek jelentőségétől; nehéz viszo- nyok közt szilárdította meg uralkodói hatalmát az elégedetlen, dölyfös nemességgel szemben, a mely addig sok és gyakran erőszakos túlkapásokat engedett meg magának; belpolitikájának második főiránya viszont a papság és a polgárság iránt való magatartásában nyert kifejezést. A nemesek rakonczátlankodását, a kik 1295-ben és 1296-ban Kuen- ringi Leutold, Puchheimi Albero és Sumeraui Konrád alatt nyilt lázadást támasztottak Albert ellen s a triebenseei gyűlésben az általok gyűlölt, Svabenből származó tanácsosok eltávolítását követelték, meghiúsította s