Page - 564 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Alsó-Ausztria), Volume 4

564 Még szélesebb a kedv, ha a muzsikusok mennek pénztszedni. Néhol a kérő felszólítást intéz javukra a vendégekhez, melyben eszükre adja, hogy a muzsikusoknak annyira elnyűttek a szerszámaik a sok játszástól, hogy „friss hürrau van szükségük. Egy muzsikus előáll s bort kínál, sokszor hébort is, hogy a vendégeket bőkezűségre hangolja. Azonban a bort „fity- málják", meg a „nyomorúságos" zenét is, és csak egy-egy krajczár esik a gyűjtő tálczára. De majd megemberlik magukat a vendégek, kivált ha egy villára szúrt forintost is látnak intőjelűl. Puchbergben egy muzsikus orvos képében jár körűi s ugyancsak köti a „gyógyítóerejű" borát mindenkire — jó pénzért. Wechsel vidékén egy muzsikus, gyakran nekiöltözve, általános kaczagás közt mondja el a menyasszonynak a muzsikusok hazugságát, vagy valami „nyomtatott", azaz kézzelfogható hazugságot. Ezért borravalót kap, de sok, sok apró rongyba göngyölgetve, melyeket számtalan czérnaszál köt össze. A vendégek többnyire, mielőtt adnának, egy-egy nótát fújnak, melynek dallamát a bandának nyomban el kell húzni utána. Efféle nóták: „Ös Spielleut, ös Lumpen, A Stub'n voller Kinder, Habts koaner koan Geld, Koan Fechsung, koan Feld." („Rongyos muzsikusok, egyőtöknek sincs pénze, gyerektek egy szobával, de se terméstek, se földetek.") Vagy: „Mein Hos'n, die greaiV, Is m'as Geld aussa g'fall'n — Die ist z'riss'n bei'n Knean, I kann d'Spielleut' nit zahl'n." („A zöld nadrágomnak kiszakadt a térde, kihullott a pénzem, nem adhatok a muzsikusoknak.") A „pénzszedés" után „köszöntőt" mondanak az új párra, a díszvendé- gekre, násznagyokra, legényekre, nyoszolyókra, keresztszülékre, szomszéd- ságra, „öregére, aprajára" stb., végre valamennyi vendégre. Minden „felköszöntés" után tust húznak. Miután minden vendéget „éltettek", következik a „menyasszony- táncz", azaz a menyasszonyt tánczra híják. A kérő vagy vőfély a vendégek elé lép s hosszabb mondókát mond, mely egyes vidékeken réges-régtől ugyanaz maradt. Mint főgondolat mindenütt az ismétlődik, hogy ő, a szóló, a menyasszonyt ma „fölékesítette s elvezette sarkon-utczán, közön-úton, szárazon és vizén egész a pap kezére", hol is az elvette „a papi áldást, azon áll minden."