Page - 581 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Alsó-Ausztria), Volume 4

581 teremtett, az csakhamar elterjed, népdallá válik; a műveltek kisebb, nagyobb köre ismeri a költő nevét, a nép nem törődik vele s nem is tudja meg soha. így Baumann Sándor (ki hangjegyet nem is ismert) gyönyörű dalokat költött és szerkesztett, melyek Ausztriában igazi népdalokká váltak s azok is maradtak. Ki ne hallotta volna már osztrák parasztházakban énekelni: „Ich hab' die ganze Nacht vor ihrer Hütten gwacht", vagy a „Nandl" dalait a „Versprechen hinterm Herd" czímű darabból? Ha Moser és Fürst az osztrák népdana „alleweil fidelu (mindig kedélyes) oldalának képviselői, másfelől az érzelmesség sem hiányzik: megcsendül az Greipl „Mailüfterl"- jében, Müller Adolf „Mei Hütten", a Grois által elterjesztett „ s Herz is a gspassigs Dingtt s egyéb népszerűekké vált bécsi dalokban. Már ezek a példái a népszerű, de bécsi földben termett daloknak mutatják, hogy a főváros tetemes hatással van Alsó-Ausztriára. A népénekeseken kivűl a pompás bécsi tánczzene, melynek Lanner és a két Strauss a mesterei, folytonos hatást gyakorol a Bécsen kivűli osztrák népzenére. Egy harmadik, kevésbbé naiv elem, mely a fővárosból a tulajdonképi népzenébe átszivárog, a legkedvel- tebb bécsi operettek melódiái. Falusias idylli színt kapnak mind e dallamok, tánczok és dalok a vidéken közönséges czitera által. Ez az osztrák hegyi vidékeknek kirekesztőleg saját zeneszerszáma. Tirolban, Stájerországban és Salzburgban még honosabb a czitera, de Ausztriában is, mégpedig zeneileg teljesen iskolázatlan nép emberei is szeretettel és tehetséggel játszszák. A fővárosi hatás okozta áramlaton kivűl egy másik, szorosabb értelemben vidéki is nyilvánűl a Bécstől messzebb eső területek dalaiban, kiváltkép az Ötscher környékén. Ott lakodalmakon s más ünnepeken tömérdek nótát („Vierzeilige") hevenyésznek s énekelnek ismert dallamokra. Jellemzők e vidék népdalaiban bizonyos kádencziás hangmenetek, melyekben két hang harmonikus folyamatban hullámzik fel-alá. A nép-ének után vegyük szemügyre a tájbeszédet. Egy nagy nemzet, mely messze terjedező lakhelyekkel bír, a tengerparttól, alföldeken s halmos vidékeken keresztül a magas hegységig, sehol sem vonhatja ki magát a földminőség hatása alól; a népjellem e fokozások szerint másűl; minél erősebben van individualizálva a vidék, annál változatosabbnak tűnik fel a nép maga, törzsekre különödve, melyek ismét különbözők tehetség, hajlam, szükség, szokás, viselet és kifejezés dolgában. A mint a törzs a néphez, ügy áll a tájszólás a nyelvhez. De osztozik ez a nép sorsában is; politikai elszakadás különbözteti, egyesülés egyformásítja a nyelvbeli kifejezést.