Page - 585 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Alsó-Ausztria), Volume 4

585 Alpesek közt elterjedésével kapjuk, melyre hely-, folyó- és hegynevek tetemes száma mutat vissza. Csak annyit mondhatunk, hogy a bajor nyelv- járás — jóllehet frank és sváb testvérével egyetemben a nyugati germán törzsnek egyik ága — némi keleti germán bélyeget nyert vala, bizonyára a sok átvonulás, a hosszú tartózkodás, húzamos uralom, végre pedig góth törzseknek és nemzetségeknek e földön messze terjedtsége következtében. Ha egyéb jellemző sajátságokat tudakozunk, melyeket az osztrák nem egyhamar vetkez le, legelsőbben is a hangsúlyozás nevezetes terére jutunk. A nyelvjárás és irott nyelv közti tetemes különbség, melyet itt találunk, csak annál is felötlőbb, mert a hangsúlyozás törvényei a németben egyéb- iránt felette szigorúak és vajmi kevés kivételt szenvednek. Itt elsőben is az időmérték fölcserélése érdemel figyelmet: a nyelv- járásban az új fölnémetnek abbeli hajlama helyett, hogy megnyújtja a régi tőszótagokat, igen gyakran az ellenkező törekvés mutatkozik, t. i. a hosszú szótag megrövidítése; viszont pedig fölnémet rövid szótagok vagy diph- thongizálás, vagy orrhangítás által nyújtatnak: Voada* (Vater), de Muatta és Ma5. Ezek a megcserélések kivált akkor ötlenek fel, ha az osztrák fölnémet- séggel akar beszélni. Sokkal érdekesebb a nyelvjárásnak az a sajátságos törekvése, hogy a germán alaptörvénynyel és a közszokással ellenkezve az első szótagról a szóvég felé rúgtatja a hangsúlyt. Vájjon ide tartozik-e bizonyos képzők kettőztetése (Glaserer, Klampferer, Wilderer stb.), nem vitatjuk. De már bizonynyal e szempont alá esik az a szokás, hogy egytagú alakszóknak, különösen az elöljárónak a névmással összekerűltekor a — helyesen az előbbit illető — fősúlyt az utóbbira teszik: bei sich sein, zu sich kommen, stb. Oly erős gyökeret vert ez a szokás, hogy nemcsak a közbeszédben nem hagyják el, de sőt a helyes hangsúlyozást hibásnak, tájejtésnek, szláv hatás szültének tekintik. Ép oly közönséges az összetett hely- ezektől származott családneveknek helytelen hangsúlyozása, a mi tán legnagyobb különössége nyelvjárásunknak. Ellenében, a mint mondtuk, a német hang- sulyozási törvénynek, mely szerint az első, a határozó szó hordozza a fősúlyt, az osztrák a másodikat, az alapszót emeli ki, többnyire egytagú határozó szóval bíró három-, vagy többtagú helynevekben, ingadozva a kéttagúakban; tehát Neunkirchen, Pfaffstátten, Lerchenféld, Langenlébarn, Sieghartskirchcn, sőt Leopóldstadt, Mariahilf, — ellenben Baúmgarten, Mühlschüttcl, Neúsiedel; Sechshaús, Rossaú, Kirchberg és Kirchbérg, de o. 74