Page - 67 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Volume 5/1

67 egyház által is a szentek sorába igtatott király sírja a nép áhítatos tisztele- tének tárgya s az istenitéleteknek messze földről látogatott színhelye lett. Szent Lászlóról, kiben a magyar saját nemzeti jellemvonásait a keresztény lovagiasság dicsfényével övezve szemlélhette, a békében és háborúban egyaránt nagy, szigorú, de igazságos és kegyes királyról a nép századokon át regélt és regél máig is. A régi szemtanúk által csodaszépnek magasztalt lovagszobrát, melyet Zsigmond király korában kolozsvári művé- szek öntöttek, Várad bevételekor a török barbárság megsemmisítette, de emlékét híven megőrizte szívében a hálás nép, s azt még a legnépszerűbb magyar királyok, Nagy Lajos és Mátyás korszaka sem boríthatta homályba. László fiú-örökös nélkül halt el, s trónjára a nemzet bátyjának, Gejzá- nak idősebb fiát, a papi pályára nevelt Kálmánt emelte, ki hivatottabbnak érezvén magát az uralkodásra, mint a püspöki pásztorbot viselésére, a trónt elfoglalta, öcscsének, Almosnak pedig az ország egy részét herczegségűl adta. A tudományos míveltségű s épen ezért a nép által könyves-nek nevezett Kálmánban magas értelmiség, széles szellemi látókör erős akarattal és szilárd jellemmel párosúlt. Azt a sötét jellemrajzot, mely némely hazai krónikában őt testileg útálatos nyomoréknak s erkölcsileg szörnyetegnek festi, egész élete megczáfolja; nem tulajdonítható e sötét rajz egyébnek, mint a Kálmán által megvakított Almoshoz és családjához ragaszkodó pártember gyűlöletének, meg az elfogúltságnak, mely a krónikaíró tollát Kálmánnak a garázda keresztes hadakkal szemben tanúsított magatartása miatt vezethette, melyeknek gyülevész csapatait Kálmán megfenyítette, szétszórta, de derék-hadukat — Bouillon Gottfried alatt — becsülettel fogadta, s országán keresztül bocsátotta. A tudós király, kihez tudományra nézve fogható fejedelem akkor nem volt Európában, uralkodása legnagyobb részét külső és belső háborúkban volt kénytelen eltölteni. Horvátországban folytatta László művét. Az utolsó horvát király, Péter, a magyarok ellen csatát vesztve, elesett, és országát Kálmán végleg Magyarországhoz csatolta ; azután Spalato, Zára s a többi latin-dalmát városok alá vezette győztes hadait, s azokat a magyar korona fensőségének elismerésére bírta, oly kiváltságokkal ajándékozván meg e városokat, hogy érdekökben álljon a magyar államhoz ragaszkodni. Bielográdban pedig magát Horvát- és Dalmátország királyává koronáztatta (1102). Az adriai tengerpart azonban nem vált az ország békés birtokává. Kálmánnak ép úgy, mint utódjainak, sokat kellett küzdeni a túlparton fekvő Velenczével, mely Dalmácziát és 9*