Page - 86 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Volume 5/1

86 hassa. E helyett inkább Habsburgi Rudolf szövetségi ajánlatát fogadta el, ki e szövetséget családi kötelékkel igyekezett szorosabbra fűzni s leányát IV. László öcscsének, Endrének jegyezte el. A gyermek jegyes közbejött halála sem bontotta föl a jó viszonyt, sőt IV. László a haimburgi össze- jövetel alkalmával Rudolffal újabban is szorosabb szövetséget kötött a közös erővel megtámadandó cseh király ellen (1277). E szövetség értelmében 40.000 magyar és kún lovassal jelent meg a 15 éves IV. László Habsburgi Rudolf segítségére. Ez a tekintélyes haderő segítette kivívni a morvamezei fényes győzedelmet (1278 aug. 25), melyben Ottokár életét vesztette s mely Rudolfot és utódait Ausztria és Stiria birtokába juttatta. Magyarország győzedelmét csak roppant zsákmány, és a fehérvári templomban felfüggesztett, elfoglalt ellenséges zászlók hirdeték. A magyar állam ügyeit a fiatal könnyelmű király mellett gonosz kezek intézték, a pártok s azok élén a féktelenséghez szokott főurak a hatalomért versengve, folytonos harczban állottak egymással, váraik rabló- fészkekké alakúltak át, törvény helyett a hatalmasok ököljoga uralkodott az országban, melyben a pogány kúnok szabadon folytatták garázdálkodá- saikat. Az eláradt bajok s különösen az egyházak sérelmeinek orvoslására III. Miklós pápa Filep fermói püspököt küldte teljes hatalmú követéül az országba. Ennek rábeszélésére a király esküvel fogadta, hogy koronáztatá- sakor letett esküjét híven megtartja s a kóborló kúnokat állandó lakásokba telepíti és a kereszténység fölvételére szorítja. IV. László csakugyan ország- gyűlést tartván, megtette az intézkedéseket a kúnok viszonyainak rendezésére s kiadta a kúnok legelső szabadalomlevelét, mely e kiváltságos nép jogait késő századokra is biztosította (1279). De az ingatag, heves vérű király jobbúlása nem maradt állandó. Meghasonlásba jött nejével, a nápolyi Izabellával, azt a Nyulak szigetén kolostorba záratta, s kúnok társaságában kicsapongó életet folytatott. III. Honorius pápa hiában fenyegette kiátkozással (1287), a király daczolt az egyházzal, mely végre keresztes háborút hirdetett ellene (1289). A teljesen fölfordúlt országban a zavar ez által csak növekedett, a pártdüh féket nem ismerve tombolt, a túlhatalmas főurak jogczímet nyertek kicsapongásaikra. László király folyvást az Alföldön, kedvelt kúnjai közt táborozva, harczolt a megbuktatására törekvő urak ellen, mígnem körösszegi táborában fölbérelt orgyilkos kúnok keze vetett véget hányatott életének (1290 július 20).