Page - 89 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Volume 5/1

tulajdoníttatni, hogy <3 a magyar nemzet nyelvében nem eléggé jártas. A XII. századi Halotti Beszéden kivül más nyelvemlékünk nem maradt ugyan fönn e korból, de ez egymaga is elég bizony- ság nyelvünknek akkori fejlett s megállapodott volta mellett; a mennyiben korántsem mutat föl oly lényeges eltéréseket a mai irodalmi nyelvtől, mint azt a nyugot-európai román és germán nyelvek azon korbeli emlékeiben tapasztalhatni. Hogy a nemzeti költészet e korban virágzásban volt, bár annak az ősmagyar pogány kort dicsőítő emlékeit a keresztény túlbuzgóság megsemmisítette is, igazolhatjuk a magyar nemzeti eposz azon egyes töredékeivel, az ősmagyar népköltészet valódi szétszórt gyöngyszemeivel, melyeket krónikáink latin iskolákban képzett szerkesztői csak a nép énekeiből vehettek át és igtattak be latin munkáikba. Az építészet az egyházak és kolostorok alapításával foglalt tért hazánkban, majd a királyi s utóbb, kivált a tatár dúlás után a magán várak és kastélyok emelésével nyert folyvást nagyobb lendületet. Emlékszerű egyházi épületek, melyek fölszerelése a művészetek, a festészet, szobrászat és ötvösség virágzását is előmozdította, különösen a görög-műveltségű III. Béla ideiében kezdettek mind sűrűbben emelkedni. Hogy hazánk ezen korszakbeli román stylű egyházakat oly gyéren mutathat föl, azt nemcsak a tatárjárás és a gyakori bel- és külháborúk pusztításának, hanem a későbbi — másfél száz esztendeig tartott — török uralom romboló hatásának is tulajdoníthatjuk, mely az ország hódított részét csaknem sivataggá s Buda, Székes-Fehérvár, Esztergom, Pannonhalma építészeti emlékeit száz meg száz egyházzal és kolostorral együtt romokká változtatta, és az ötvösművészet remekeit, melyekből aránylag még legtöbbet sikerűit megmenteni, zsákmányra hányta. III. András király 1295. évi oklevelének kezdete.