Page - 90 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Volume 5/1

90 A polgárosult élet veteményes kertjei, a városok, melyek alapját a királyi várak aljában Szent István vetette meg, e korszak folytában, különösen IV. Béla idejében, ki a tatárjárás után az országot nagyban gyarmatosította, nemcsak számban szaporodtak, hanem mint az ipar, kereskedés és művészet telephelyei s vidéki középpontjai az ország jóllétének emelésére is mind nagyobb befolyást gyakoroltak, egyszersmind pedig a királyi trónnak a túlhatalmas főurak ellenében megbízható támaszaiúl szolgáltak. Az alkotmányos élet fejlődésével, melynek a későbbi századokban is legnagyobb biztosítékát a II. Endre arany-bullája képezte, lépést tartott a vármegyei intézmény fejlődése is; a vármegye lépésről lépésre közeledett az önkormányzattal biró törvényhatóság megvalósítása felé, s épen ezért a nemzet életével összeforrva, később a politikai szabadságnak mindinkább erősbödő bástyájává vált. A XIII. század utolsó évtizedeiben már találkozunk a királytól kinevezett főispán s az annak képét viselő alispán mellett a neme- seknek a vármegye közönsége által választott 4 — 4 birájával (quatuor judices nobilium), kiket, minthogy akkor a nemeseket a király szolgáinak (servientes regis) hívták, szolgabi ráknak neveztek, mely elnevezés a legújabb korban átalakúlt vármegyében mai napig föntartotta magát.