Page - 100 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Volume 5/1

100 áldozattal bizonyították be a királyhoz való ragaszkodásukat, hogy hűségök jutalmául Lajos az 1351-dik év végén tartott országgyűlésen kérelmökre szívesen megerősítette II. Endre aranybulláját. Csak negyedik pontján tette azt a változtatást, hogy ezentúl a fiörökös nélkül elhaló nemesek ne rendelkezhessenek szabadon jószágaikról, hanem azok testvéreikre s vérro- konaikra, ezek nem létében pedig a kincstárra szálljanak. Ugyancsak ezen az országgyűlésen, hogy az úri és nemesi rend a zászlóalj tartás és fölkelés terhét könnyebben hordozhassa, Lajos törvénybe igtatta, hogy ezentúl a jobbágyság, valamint a királyi és királynéi birtokokban, úgy a papi, úri és nemesi rend jószágaiban is, földesurainak a gabona- és bortermésből kilen- czedet tartozzék adni. A nápolyi hadjáratnál sokkal fontosabbak és eredményesebbek voltak Magyarországra nézve a Velencze ellen intézett hadjáratok. Lajos már 1346-ban Zára alatt táborozott, melynek Velencze ellen föllázadt polgárai őt oltalmukra hívták; de hajóhaddal nem rendelkezvén, a velenczeiek által Zára mellett a tengerparton épített erősséget be nem vehette, s a büszke köztársaság megalázását és Dalmátország visszafoglalását kénytelen volt kedvezőbb alkalomra halasztani. Midőn a Velenczével 1348-ban a nápolyi hadjárat alatt 8 évre kötött fegyverszünet lejárandóban volt, Lajos a szent szék fölhívására hadjáratra készült Dusán szerb fejedelem ellen, ki czár czímet véve föl, magát a magyar király fensősége alól kivonta, s a pápának tett fogadását, hogy népével együtt a római egyház kebelébe tér, teljesítni vonakodott. Lajos, kit vallásos buzgó- ságáért a pápa az egyház zászlótartója czímével tisztelt meg, 1356 nyarán 100,000 főnyi sereget gyűjtött Zágrábba, nyíltan hirdetve, hogy a schis- maticus (óhitű) Dusán czár ellen vezeti hadait: de hirtelen Friaulnak fordulva Velencze területére rontott, ott több várost és várat elfoglalt s Trevisót hosszasan ostromolta. Az esztendőnél tovább tartott hadjáratban, mely alatt hadai Zárát is elfoglalták, Lajos Velenczét mind szárazon, mind a dalmát partokon addig szorongatta, míg a köztársaság követei előtte Zárában békéért nem könyörögtek. A békeszerződésben Velencze örökre lemondott Dalmácziáról s a dogék által viselt „Horvát-Dalmátország herczege" czímről s visszakapta mindazt, mit a magyar hadak velenczei területen elfoglaltak (1358 február 18). Következő évben Lajos Szerbországban táborozott s az elhalt Dusán czár utódját a magyar korona felsőségének elismerésére kényszerítette.