Page - 151 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Volume 5/1
Image of the Page - 151 -
Text of the Page - 151 -
151
király rendeléséből a kiskorú, árva János Zsigmond gyámja. Szegény család
ivadéka; eleinte apród Korvin Jánosnál, majd a Szapolyayaknál, aztán katona;
még később a kolostor szűk falai közé zárta nagyravágyó és a nagy világra
termett lelkületét. Pálossá lett és kiképezte magát. Már közel járt ötve-
nedik évéhez és sajóládi pálos perjel volt, mikor 1528-ban János királyhoz
csatlakozott, ki neki pénzt, hatalmat, dicsőséget igért, s kit azóta szolgált,
ki nem fáradó gonddal, nem rettenő bátorsággal, diplomata lángeszének
minden erejével és furfangjával.
Fráter György, mint ő magát élte fogytáig nevezte, mit sem akart
tudni a nagyváradi békéről, még akkor sem, mikor maga Izabella ingadozott
és Ferdinánd serege Roggendorf vezérlete alatt Buda várát ostromolta, hová
a királyné fiával, a kisded János Zsigmonddal, Fráter Györgygyei s a többi
tanácsurakkal bezárkózott. Ellenben a budai polgárok, kik 1530-ban oly
vitézül védték városukat Ferdinánd ellen, hogy János király mindannyiát
országos nemessé tette, titkon összebeszéltek Révay Ferenczczel, ki künn
volt az ostromló seregben, hogy ezer magyarral bebocsátják a német
temetőnél, a Boldogasszony temploma mögött, a mai jezsuita-lépcső táján
(1541 július 13). Azonban e terv, mivel magyarok helyett németek jöttek
és zavar támadt, meghiúsúlt.
1541 augusztus második felében megjelent Szolimán a János király fiának
védelmére; Roggendorf seregét összetörte (aug. 21), de Buda várát is,
aug. 29-én, a mohácsi csata 15-ik évfordulóján, — míg Fráter György és
kormányzó társai a kis János Zsigmonddal nála, Ó-Buda felett, tisztelegtek,
— a barátság színe alatt beözönlő jancsárai által elfoglalta. ígérte ugyan,
hogy ha János Zsigmond megnő, visszaadja; addig uralkodjék Erdélyben
és a Tiszán túl, a Duna-Tisza köze pedig maradjon a török alatt; de,
hogy mennyit ért ez igéret, megmutatta az, hogy a Boldogasszony templo-
mából a török azonnal mecsetet csinált, és Szolimán két fiával a mai bécsi
kapun bevonúlván, már szept. 2-án ott végzé imádságát. Fráter György
gyámfiával és Izabellával szomorúan Lippára mehetett. Szegény Verbőczy
Istvánnak azonban, ki egész életében Magyarország szabadságáért, független-
ségeért szónokolt, ki abban a hitetlen világban mindvégig hű maradt János
királyhoz, Budán kellett maradni, mint a török-magyar tartomány főbirájá-
nak, de nem sokáig ; mert rövid idő múlva, talán inkább a búbánat, mint a
pestis vagy a török méreg sírba vitte, s a magyar plébánia-, a mai katona-
templom magyar temetőjében találta meg az örök nyugodalmat (i542)-
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország I (1), Volume 5/1
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Magyarország I (1)
- Volume
- 5/1
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1888
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 16.53 x 22.79 cm
- Pages
- 304
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch