Page - 190 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Volume 5/1
Image of the Page - 190 -
Text of the Page - 190 -
190
mert nagy idő óta ez volt az első eset, hogy magyar tett valamit, a mi
támadáshoz hasonlított, a mi pedig török részről úgy szólván mindúntalan
napi renden volt. Nem is szúnt meg a török e kis vár lerontását követelni,
míg a formális béke tartott ; mikor pedig a háború kitört, fegyverrel akarták
megvenni, de Zrinyi visszaverte őket. Azután a dunántúli magyar fölkelés
élére állott, és nem rajta múlt, hogy Ersek-Üjvárt meg nem menthette.
Òszszel Csáktornyára visszatértében 16.000 török-tatár követte, hogy aztán
pusztítani, rabolni a Muraközbe és Stiriába törjön. Zrinyi Miklós erről
hírt vőn, s a Mura mentében lesett reájuk. 1663 november 2 7-ikén hajnal-
ban, mikor háromszáz lovasával a parton czirkált, 2000 tatárra bukkant,
kik ép akkor keltek át a Murán és feléje tartottak. Hirtelenében csak
néhány szóval buzdíthatta katonáit és támadott. A tatárság nyílzáporral
fogadta, de csakhamar hátat fordított és a Murába rohant, hol, összebonyo-
lódva azokkal, kik még csak át akartak kelni, sem úszni, sem futni, sem
ellenállni nem tudott, és rakásra hullott a magyarok, horvátok fegyvere
alatt, mert foglyot, Zrinyi parancsára, nem volt szabad ejteni. Ló, ember
annyi volt a folyóban, hogy a vizet alig lehetett látni, s a török fősereg
maga is, bátorságát vesztve, egy pár órai ágyúzás után végképen elvonúlt.
Ugyanez időtájt (okt. 26) Zrinyi Péter a tengermelléken, az ottocsáczi
hegyek közt — 2500 emberrel tízezer ellen — a boszniai basát verte meg,
ki Krajnába, Friaulba akarta vinni pusztító fegyvereit. Következett ezután
a téli hadjárat (1664 január 23—február 15), melyet Zrinyi Miklós Bécsben,
a katonai intéző körök ellenvetései daczára, kierőszakolt, hogy a törökökben
kárt tegyen és megjelenésüket a harcztéren az 1664-iki hadjáratban késlel-
tesse. Kilenczezer német mellett ugyanannyi magyar gyúlt zászlói alá;
közöttük Esterházyak, Sennyeyek, Batthyány, Erdődy, Draskovics.
Berzencze, Babocsa meghódoltak neki. Turbek, a dervis kolostor, Szigetvár
mellett, a melyben Szolimánnak szíve és belső részei voltak eltemetve, a
lángok martalékává lett. Pécs városa magyar kézre került, csak vára állott
ellen, s a mi a hadjárat főczélja volt : az eszéki hidat, melyet Szolimán épített,
s a melyen át úgy szólván egy század óta özönlöttek be az országba a török
hadak és hurczoltattak ki, rablánczra fúzve, a magyar fajnak száz meg száz
ezerei — a sereg szintén fölégette. A Zrínyiek neve ünnepeltté lőn egész
Európában s a következő évi hadjáratban (1664 május) a nagyvezér egye-
nesen ő ellenök fordúlt. De már akkor Montecuccoli is — német, franczia
segélycsapatokkal — nagyobb erővel állott vele szembe. Uj-Zrin várát
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország I (1), Volume 5/1
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Magyarország I (1)
- Volume
- 5/1
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1888
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 16.53 x 22.79 cm
- Pages
- 304
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch