Page - 331 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Volume 5/2

331 Legrégibb maradványául az ós magyar pogány vallásnak a varázslókat emlegetik a régi latin krónikák s varázslással vádolják az óshit követóit, kik a mágusokat, madárjósokat és pythonissákat maguk körűi gyűjték s a daemonokat idézték. Varázslat, bűbáj, íralás, kuruzsolás mind egy fogalom alá kerül, föld feletti és föld alatti daemonok kényszerítése ráolvasással, erős mondásokkal, megbűvölt rovásos vesszővel, hogy adják elő a rejtett kincseket; azután szerelmi italok készítése, nyavalyások meggyógyítása és testi bajok előidézése. S a kik mindezekben tudósok, azok a boszor- kányok, az ördögök papnői. A pogányhit isteneit még az emlékezetéből is ki lehetett irtani a nép- nek, de az ördögeiről való hit, az fenmaradt. Magyarországon a hírhedett szegedi boszorkánypörökben találjuk meg az akkori babonás kor fantáziájának egész borzadalmasságát valóságos rend- szerbe foglalva; hogy esküdtek fel az ördögnek, hogy tánczoltak vele a boszorkány gyűlésen a Szent-Gellért-hegyen, a szőlőtőkét megfúrták s azon keresztül az egész évi termést megitták; a kapitányukat bajraktárnak hítták (török szó : zászlótartót jelent), át tudtak változni macskává, magában gördülő szekérkerékké, repültek a légben, seprűn, hordón, vagy férfiakon, a kik a kantárt fejükbe hagyták vetni; a kulcslyukon kiosontak, egy rostában százan is elfértek. És a mellett minden rosszat, a mi embert ér a világon, ők idéztek elő. Lucza napján a templomajtóban összejöttek, ha valaki a Lucza székén ülve rájuk lesett, megismerhette őket arról, hogy minden boszorkánynak hátra felé állt az ábrázatja; akkor elhatározták, hogy mi rosszat tegyenek; a gonosz munkát felosztották maguk között, a kapitányuk fülébe eldugták a felhők kulcsát, az esőt és harmatot eladták a törököknek bolháért; máskor meg a Tiszából adták el a halakat kínzó legyekért, vihart, forgó szelet hoztak helyette, az újszülött gyermekeket elcserélték, élő ember szivét ellopták, a halottakat megették. Ezért megkínoztattak, vízpróbának adattak át; a ki elmerült s odafúlt: az nem volt boszorkány, fölmentetett ; a ki fenmaradt a víz színén : azt megégették. Mai napság a tősgyökeres magyar nép már nem hisz a boszorká- nyokban s az idézettekhez hasonló képtelenségekben. Babona azonban még maradt fenn azért elég. S ezeknek a magyar nép között dívó fajait pálya- díjjal koszorúzott érdekes munkában gyűjté össze Varga János. E munkának dicséretes czélja felvilágosítani a népet a babonás hit káros hatásáról, mely 42*