Page - 343 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Volume 5/2

343 Huszár. Milyen büszke a maga rangjára a magyar huszár, azt maga hadd mondja el. A szálláscsináló káplár összeperel a biróval, a ki azt hiszi magáról, hogy ő a falujában az első ember. „Hallja kend! Első a világon az Ur Isten !* Azután jön a király. Azután jön a huszár, azután következik a huszárnak a lova, azután a huszár lovának a patkója. Azután jön a semmi. Azután jön egy pár rongyos, sáros csizma. Csak azután jön kend, biró, abban a csizmában." Harczmodorát jellemzi az, mikor a rekrutát tanítja a káplár a hat- vágásra. „Hát a védekezés hogy megy?" szeretné az tudni. „Az nem a te dolgod! förmed rá az oktató, te csak vágj; parírozzon az ellenség!" Önbizalmát kifejezve találjuk abban a felfohászkodásában, melyet a rohamra indulás pillanatában küldött fel a magas mennyekbe: „No most uram Isten, se nekem ne segíts, se az ellenségnek. Te csak nézd, hogy mit csinál a huszár." (S hogy ez nem üres szó-fia beszéd, arra a sok példa közül csak az Ulm melletti hóstényt hozzuk fel, a hol a francziáktól minden oldalról körűifogott fővezért, János főherczeget, egy svadrony huszár vágta ki az egész ellenséges had tömeg közül. Az egész svadronyból csak hat ember maradt élve; de a vezért mégis kiszabadíták.) A verbunkosok, a hogy a toborzókat nevezték hajdan, a magyar népéletnek egyik tipikus jelenségét képezték. Tiz-tizenkét nyalkán öltözött huszár tarsolyosan, lódingosan, tollforgós csákóval kiállt a népes vásárpiacz közepére kört formálva, mindegyiknek a kezében boros palaczk, s elkezdte tánczolni czigányok zenéje mellett azt a délezeg, férfiaknak való lejtőst, melyet a vigalmakban „ verbunkos"-nak neveztek, s a látványra oda csődülő legénység közül kiszemelve a katonának termettet, oda csalogatta a táncz- körbe, s aztán biztatással, dicsekedéssel addig hitegette, míg az belekóstolt a borába, parolát adott, s egyszer csak azon vette észre magát, hogy az ő süvege, meg a huszár csákója helyet cserélt, s akkor aztán már fel volt avatva katonának; de a nóta szerint rendesen úgy járt, hogy „hej, mindjárt rászedtek : huszárnak álltam be s bakancsosnak tettek ! " A híres zeneszerző Biharinak volt egy toborzó nótája, melyet „harmincz emberes nótának" neveztek azért, hogy egy ilyen katonaállítás alkalmával erre a nótára egy délután beállt a verbunkba a Debreczen városára kivetett harmincz ujoncz- számot betöltő legénység. — Ha így ki nem telt, neki indúltak az elöljárók yasvillával, kötéllel összefogdosni a katonának való legényeket, a hogy a népdal megörökíté : „Már mi nálunk verbuválnak — Kötéllel, — Elfogják