Page - 344 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Volume 5/2

344 a szegény legényt — Erővel. — A gazdagnak öt-hat fiát — Nem bántják: — A szegénynek, ha egy van is, — Elrántják". Az ilyen erűvel katonának vitt legényekből lettek aztán, ha megszöktek, a „szegény legények", a pusztázó zsiványok, a kik az egész társadalommal szembeszállva, a kaland- hősök regényes hírével avatták be magukat a népéletbc, s hosszú időn át valóságos különlegességet képeztek a magyar tipikus alakok között. Később a toborzás „felpénz" osztogatása mellett ' eszközöltetett ; a felcsapók húsz, harmincz forintot kaptak, s ezért kötelezték magukat tíz esztendeig szolgálni. Obsitos. Eredeti alak az obsitos is, az ő hallatlan nagy füllentéseivel, mikor hazakerűi. Hogyan utazott a világ végéig, a honnan a lábait a sem- mibe lóggatta le; az ellenség hadvezérét egy paraszthajszálon múlt, hogy el nem fogta. Király ő felségénél is látogatást tesz, s beszél a királynéval, mikor az épen a konyhában ezüst sodrófával nyújtja az arany tésztát. Költőink közül Garay János „Obsitos"-ában és Petőfi „János vitéz"-ében találjuk megörökítve e népszerű alakot, melyet színműíróink is gyakran szerepeltetnek. Ezenkívül egyes néptájak is bírnak saját adomakörrel, mint a palóczok, székelyek; s ide sorolhatók a czigányok is, mely népfaj észjárása annyira bele van olvadva a magyar nép humorába, hogy tréfáival és furcsaságaival annak mintegy savát-borsát képezi. A mindig szegény, de mindig jókedvű magyar czigánynak tréfás ínsége, czifra rongyossága, gúnynyal vegyes alázata, kifogyhatatlan furfangjai, ötletes ravaszsága belejátszik a magyar népéletbe. „Nem szereti czigány a szántást", „Nem úgy verik a czigányt", „Dicséri, mint czigány a lovát", régi közmondások. Mikor eladta a czigány a lovát, figyelmeztette rá a vevőt, hogy annak ugyan semmi hibája nincs; csakhogy épen „csillagot nem vizsgál, vasat nem rág és fára nem mász". Aztán, mikor már haza akarta vinni a lovat a vevő, akkor vette észre, hogy a ló vak (azért nem vizsgál csillagot), a zablát nem engedi a szájába tenni (vasat nem rág), s mikor hídra ér, nem akar rajta keresztül menni (fára nem mász). Nevezetes tanúságot tesznek még a magyar néphumorról a közmon- dások, melyek virágos arabeskjeikben hasonlítanak a keleti népek, törökök, perzsák közmondásaihoz, a hogy ezeket a népdalok rovata alatt majd bemu- tatjuk, de gúnyos kifejezéseik azoktól különbözőkké teszik. A biráló ész, a szabadelvű szellem ezeket már az európai nyugoti népekéivel rokonosítja.