Page - 352 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Volume 5/2

352 üldöző pandurhadnagyról, hogy annak „ördöngös sipka van a fején, aczél- tűkör a zsebébe', azzal lát el hét mérföldre. Bagoly szem van hóna alatt, Sötét éjszakán is láthat. Gyíkvért kever a borába, Azért nem fél ő magába, Kigyózsír bajuszpedrője, Kakas-zsírral kardja kenve." A míg ez ide nem jött, addig úr volt a betyár a Maros és Tisza között. — Ez a faja a nép- költészetnek hőseivel együtt kialvóban van már, s nem kár érte. A gúny dalokban találjuk jellemezve a népnél otthonos gyarlóságokat, az iszákosságot, korhelységet, a czifra szegénységet, kopott uraságot, az asszo- nyok fényűzését, a leányait férjhez adni törekvő anya furfangjait, a nyíri dámák feszességét, az elöljárók húzavonáit, nagy adalékban a katonaéletet : „Verje meg az Isten a mészáros bárdját! Minek vagdalta el a kis borjú lábát ? Mostan a kis borjú nem tud lábán járni : Szegény katonának hátán kell hordani"; meg aztán, a hol a katona „csillagot néz vacsorára!" Az újabbkori, különösen az ötvenes és hatvanas években támadt katonadalok csak keserű búskomorságot hangoztatnak, többnyire Olaszország a kelet- kezési helyük. Egyik így szól: Nagy-Abonyban csak két torony látszik, De Majlandban harminczkettő látszik. Inkább nézném az abonyi kettőt, Mint Majlandban azt a harminczkettőt. A gúnydalok közt sajátszerű genret képeznek a kortesnóták, a melyeket a képviselőválasztások forró és borral öntözött időszaka szokott kivirágoztatni; vannak közöttük talpraesett ötletes rigmusok; a legtöbb azonban csak az alkalmi pasquillok színvonalán marad; a nótáik rendesen ismeretes népdallamok szoktak lenni. Rokon elem ezekkel a bordal genre, melyben szintén nincs szűke a népköltészetnek, és a lakodalmas rigmusok, de a melyeknek már nincs dallamuk. A bordalok közül egyet kiszemeltünk, mely eddigelé egy gyűjteményben sem található, ámbár e század 30-as éveiben a legelterjedettebb volt, s azért is nevezetes, hogy a legsajátszerűbb metricus összeállítással bír, mely az egész bordalnak dobverésszerű pergést kölcsönöz. A két első bús andante sor után Múlik, mint az árnyék, ez az élet, — | — | — — Észre sem veszszük, hogy semmivé lett. — | — | — — (Idáig gyászdalnak is beválnék) következik az allegro :