Page - 364 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Volume 5/2

364 a világirodalomban legelső zeneelméleti nyomtatott művét („Terminorum musicae diffinitorium") tanítványának, Beatrix szűznek, Magyarország leányának, tehát Mátyás jegyesének ajánlotta. Mivel az encyklopedisták e közérdekű nagy férfiú életének több évéről nem tudnak számot adni; s mivel nevezett műve, melynek napjainkban csak egy pár példánya van meg, hely és évszám nélkül jelent meg: kérdhetjük, vájjon a mester nem követte-e tanítványát Magyarországra ? S vájjon az érdekes mű nem épen Mátyás bőkezűségének köszöni-e létrejöttét? De bármint legyen is a dolog, az bizonyos, hogy egy pár évtizeddel később Tinctoris nyomdokait követi a körmöczi születésű Monetarius István bécsi gimnáziumi tanár egy Krakó- ban 1513-ban megjelent s Thurzó Györgynek ajánlott munkájával. Ily előzmények után van okunk hinni, hogy a XVI. század zenei élete még nagyobb mérvű lesz vaia, ha e század romboló eseményei a művésze- teket egészen háttérbe nem szorítják. A fennmaradt műemlékek közül, melyek egy pár unicumnak mondható példányban vannak, a tudományos akadémia megbízásából Mátrai Gábor — volt múzeumi könyvtárnok — állított össze egy kötetet (1859), a Hoffgreff-féle gyűjteményt és Tinódi Sebestyén énekeit. Ez énekgyűjteményben van Bajnai Gáspártól, Batizi Andrástól, Csükei Istvántól, Dési Andrástól, Farkas Andrástól, Kákonyi Pétertől, Székely Balázstól, Sztár ai Mihálytól, Tarjai Mihálytól és egy névtelentől, összesen 19 dal. Ezeken kivűl egy töredék Farkas Andrástól, s egy tréfás dal Ormprust Kristóftól. Feltűnő, hogy a nevezettek költői érzelme a végpusztulással fenyegető viharos események árjában nem hazafi fájdalomban vagy buzdító dalokban nyilvánúlt, hanem — a legutolsó kivé- telével — egyhangúlag bibliai történeteket énekeltek. De tudnunk kell, hogy ez áramlat a protestantismusé, mely a róm. kath. egyházzal verse- nyezvén, ennek legendáit akarta a maga szellemében helyettesíteni. Az énekek külalakja szakaszos, mint a népdaloké. Rhythmusaikban nem a mai choriambusok lüktetnek, hanem a spondaeusok és dactylusok vegyűlékei, melyek egyébiránt mai népdalainkban is érvényesek. Szolgáljon mutatványúl az alábbi két vázlat : Farkas András. Batizi.