Page - 393 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Volume 5/2

393 A lobogós ujj, mely tűrc-szedett apró sűrű ránczczal van a vállon jóval alul érő vállfolthoz varrva, háromféle: az egyszerit bornyúszájas, mely közép bőségű, végén egyszerűen beszegve, csuklóig ér, s éltesebbek és tisztesebbek is viselik ; — a rövid újjú, mely teljes bőségű és egész kerek, azaz asztalra leterítve, kört képez s még akkor sem simán fekszi meg az asztalt ; pásztorok viselik, s leeresztett karjuk az ingújj-pártával olyan, mint egy fuchsia-virág;— végre a hosszú iljjú, melynek újjai az elébbihez hasonló bőségben, de térdig, s térden alul érő hosszúságban nyúlnak le. Bő redői között néha kényelmesen rejtődzik a minden eshetőségekre készen tartott fütykös vagy kurta csákány, mely csak akkor villan ki, midőn a lobogós ingújj egy kéz emelintésre a vállig szalad föl. Sokszor ezzel a legény nem is a csákányát akarja mutatni, hanem az ingújj bőségét, melynek míg felső széle a vállon gyüremlik meg, alsó széle tovább is a térdet veri. Ezek a d/sz-ingek. Munkában mértéklete- sebb a magyar. Fent Hevesben, s lent Somogyban lehetett látni ingeket gallér nélkül s majdnem derék nélkül; az egész ingnek jóformán csak a két rövid újja és vállfoltja volt, és a fűző, a mivel a nyakon összekötötték, hogy az egész törzset rézbőrűvé sütötte a nap. Az ingre testhez álló rövid újjatlan mellény („derékra való" „kis mándli") borúi, melynek szabása biztosan mutatja azt is, melyik faluból való a viselője, a szerint, a mint elől egy, két vagy négy sor apró érczgombokkal, vagy olykor a nyaka körűi is gombsorral van díszítve; ennek értéke és szépsége fokozatosan emelkedik, ha elején keskeny csipkézett vörös posztó szegély és kacskaringós zsinórzat díszeleg, vagy ha hátán részint a tulajdonos nevének belehímzésével, részint a közép- vagy az oldalvarrásokra alkalma- zott tulipános virágokkal van ékítve. A mellényt panyókán vetett prémes zsinóros dolmány födi, rendesen fekete vagy sötétkék posztóból, s a hány zseb a dolmányon és mellényen, annyi színes, vagy szépen kivarrt fehér kendő kihagyott sarkai; könnyű martalék vagy édes ajándék, mindkét esetben diadalmi jel kedves kezekből. A kihajtott inggallért könnyű fátyol- vagy selyemkendő tartja össze. Viselnek s kivált régebben viseltek itt-ott 8—io rőf hosszú nyakravalókat is, melyek használat folytán fekete köteleknek látszottak. Valamint hogy volt egészen nyakravalótlan férfiviselet is, főként a jászoknál, melyet a kun példa- beszéd meg is örökített. (Ezt tegye meg a jász ember — nyakravaló nélkül!) Az ing alsó részét körűi ránezos (ezer ránezos) gyolcs-galya övedzi derékhoz, onnét bő redőkben aláfolyva térdig, vagy kevéssel térden alúl, M. 50