Page - 401 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Volume 5/2

401 nem megy az ember subában, mert azt úri szobába bevinni nem illik. Ingben, mellényben pedig szintén nem mehet; még rabnak gondolnák, vagy cseléd- nek. Ezért a szűr az ő dísz-zekéje. És a Duna-sárközségi ember szálas egyenes alakja, midőn a kordován csizmába húzott fekete nadrághoz, aczél- gombos fekete mellényhez, panyókán veti a tiszta hófehér szűrt, s* fejébe teszi kis kerek kalapját, nem is utolsó jelenség. Még egy része az általános népviseletnek a — borotválkozás. „Bajusz kell a magyarnak", mondja a népvers; de, a ki ezt idézi, erősen megnyomja az első szót, mintha azt akarná utána tenni: „nem is ám szakái". Valiiban az egész-szakái a magyar embernél urazás, vagy cinismus, vagy demagogia, — s néha épen vagyoni, vagy belső megrendűltség jele. A barkótól azonban nem idegenkedik; a körszakált pedig, mely az arcz tisztességét emeli, s melyet Kossuth-szakálnak nevez, épen szereti is. Az itt leirt viseletet vagy elsorolt öltözékdarabokat változatlan alakban s együttesen csak ritka helyen lehet együtt s teljes harmóniában látni. A feldunai megyékben, a főváros körűi, meg a nagy alföldi városokban egész a keleti határokig a népviselet u. n. városi, félúri viseletté változott. A subával erősen küzd a sötét vagy szürke kerek köpönyeg; a szűrrel a bunda, bekecs és kék dolmány; a bő lobogós lábravalóval a kordován csizmába húzott szűk magyar nadrág úgy, hogy csak szabásuk s viselési módjuk mutatja bennük a magyart. A kis kerek posztó kalap érintetlenül maradt, valamint a mellény is, melynek sűrű czin vagy ezüst gombjain áldomásiváskor szépen csendül végig a kiürített pohár. A női viselet még nagyobb változásokon ment keresztül az említett helyeken. A termet épségét, a derék karcsúságát, a vállak teljességét és a mozgás könnyedségét kiemelő ingvállat kontár-kezekkel tákolt derekas ruhák fedik el. Ne feledjük még ki az esernyőt[ sem, némely vidékeken elmaradhatatlan útitársát férfinak és nőnek, főként ha városba megy, de a melyet csak eső ellen használ; „árnyéktartónak" soha. Mindig középen fogva hordozza, vagy azért, hogy urazni ne láttassék, vagy azért, hogy erősebb dolgokhoz szokott kezei a vékony fogantyút nem bírják jól megmarkolni. Csak a pásztoremberekben van állandóság; a gulyás és csikós öreg szűrében, karikás ostorával, szőrén járt lovával ma is az, a ki volt. A juhász is kerek csúcsos kalapjával, kifordított vagy felaggatott subájával, fehér komondoraival s köztük az ügyes pulival, hosszú vaskampós botjával, M. 51