Page - 412 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Volume 5/2

412 következtetés útján lehet fogalmat alkotnunk. A biztosabb följegyzések a tizenötödik század végéről és a tizenhatodik századról valók. Ebben a korban panaszkodtak a földmívelők, hogy mily nagy nehézségekkel jár a gazdál- kodás; senki sem biztos arról, vájjon le fogja-e arathatni, a mit vetett? Háborúk, de belviszályok is pusztítottak az országban, pusztították annak lakosságát, melynek tetemes részét rabságba hajtotta a török. Az 1514-ik évi pórlázadás még zavarosabbá tette a helyzetet úgy, hogy évtizedek kellettek az ez által ejtett sebeknek csak némileg való behegesztésére is. A szomorú állapotokat az országban először az 1546., azután az 1550. és az 1556. évi országgyűléseken alkotott törvényekkel próbálták javítani; de a siker alig volt számbavehetőnek mondható, mert az űr nem gazdálko- dott, s így nem érezte ezen foglalkozás akkori sanyarúságait ; a gazdálkodó jobbágy pedig teljesen földesura önkényére volt bízva. Ez alatt kényére portyázott a török mindenfelé; itt egy ménest hajtott el, ott egy gulyát; menekült előle, a ki tudott; és így mind szomorúabbak lettek hazánkban a közállapotok ; csak helylyel-közzel maradtak szigetekként egyes háborítatlan területek, melyekből később a javúlás kiindulását vehette. Csak Buda várának visszavételével hulltak le a nemzetről a bilincsek. A megmaradt birtokos fölkereste a helyet, a hol régi otthona állt és annak romjaiból kezdett alakítani új otthont, munkálkodván, hogy a mohácsi vész előtti Magyarország a romok, a pusztulás tengeréből újra fölépüljön. Kevés volt ekkor az ember, csekélyek voltak a szükségletek ; azért keveset szán- tott a gazda; csekély terméséből megadta a dézsmát a földesúrnak, a többit maga fogyasztotta el ; eladásra alig került termény, és a tizenhetedik század kezdetéig az eladó terménynek is törvény által megszabott ára volt; öt köblöt kellett adni egy forintért. A mit szántott, azt sok helyen két, ismét másutt három nyomásba vetette a gazda, sőt voltak olyan határok, a melyeken, mint Debreczen vidékén, kényszer-forgót alkalmaztak ; példáúl volt olyan határ, melyben a gazdának a birtokolt szántóföld egy ötödét minden évben be kellett vetnie. Először 1611-ben a Királyhágón túl, de csakhamar azon innen is változott az üzletvitel; nemcsak az eke meg a kasza volt a legkiválóbb gazdasági eszköz, hanem a tengeri meghonosításával, (mely Erdélybe a fent említett évben a törökök útján, a Muraközbe pedig Olaszországból hozatván be, 1612-ben kezdett termesztetni), a kapa is szerepet nyert. A tengeri Magyarországon hamar kedveltté lett, és azóta csak egy gazdasági növény,