Page - 427 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Volume 5/2

427 Sajátszerű területe a Királyhágón túli résznek, a hol ha nem is hegy hegy után, hanem „domb domb után kél" a — Mezőség, ezen mintegy 400.000 katasztralis holdat tevő kő és fanélkűli dombos vidék. Vegyi alkotó részeit, különösen televényességét tekintve a mezőségi föld a leggazdagabbak egyike az országban, de fizikai tulajdonságai olyanok, hogy jó termést csak igen kedvező időjárás mellett ad. Az, ki Galicziában Horodcnka tájékán járt és a Mezőséget ismeri, ezen vidék és az utóbbi közt alig tud különbséget tenni. Itt is, ott is fekete vályog-talajból képződött halmokat lát, melyeknek fehér kemény alapjuk van; csakhogy ott ezen kemény alap főszsziklákból áll, holott itt főleg a nyugati hosszanti átmérő vonalán konyhasón nyugosznak, míg mozgásnak nem indúlnak ezek a csuszamlásnak kitett mezőségi dombok. A faluk nem kicsinyek; de útezáik olyanok, hogy száraz időben kere- ket veszélyeztetnek, nedves időben pedig alig járhatók a tapadó sár miatt. A házak elég nagyok ; tengeri-kas és csűr a legtöbb udvaron látható ; a ház környékét azonban a kertészet csak szórványosan teszi kiessé. Mennyire különböznek tehát e tekintetben a mezőségi falvak a székely községektől! Itt virágokat még ablakokban is ritkán láthatunk. Búza, rozs és tengeri a mezőségi gazdálkodás alapja; zabot gyakrabban láthatunk, azonban árpát csak kisebb területen termesztenek, sőt szórvá- nyosan repezét is találunk. A föld mívelése a kisbirtokosnál nem kiváló és bizonyos csínnal való teljesítése is hiányzik ; de a jó mívelést a birtokok tago- sítatlan volta is hátráltatja; nagyobb lendület csak a tagosítás után várható. A Mezőség képe nem kies; kopár dombok lánczolata, melynek egyik vagy másik része föl van törve, az oldalok csuszamlásókkal vannak tele. A föl nem tört részek legelők vagy völgyfenéki kaszálók. Fa, erdő, vagy általában ültetvények alig vannak; effélék csak néhány haladottabb birtokos tagján láthatók; a tüzelő anyagot a nagyobb birtokos messziről szállíttatja, a telkes gazda marhája alól veszi; az idegent, ki este érkezik valamelyik faluba, az ilyenkor leveródó füst rögtön meggyőzi arról, hogy itt a termelt trágya nem a szántóföldnek jut, hanem a kemeneze és a konyha emészti meg. A Királyhágón túli dombos vidékek kincsét a fel nem tört oldalokon az úgy nevezett „szénafüvet" termő helyek képezik. Ezeket kaszálja a gazda, ezeken járnak állatjai és ott nevelkedik Európa egyik legjobb igás ökre. A marhatenyésztés igen fontos ezen a vidéken; újabban a gazda fokozott szorgalommal lát utána, hogy a korábbi mulasztásokat helyreüsse. S e fáradozásban a kormány is támogatja a gazdákat, s mivel az eddigi 54*