Page - 60 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Volume 6/1

60 találjuk. A lakhelyek kiválasztásánál azonban nem csupán az ellenséges megtámadásoktól való biztosság volt irányadó, hanem a táplálkozás ügye is, és ebben a tekintetben épen úgy, mint a közlekedés tekintetében, a felső-ausztriai tavak sokféleképen kedvezők voltak. A rengeteg őserdőkön keresztül minden közlekedés rendkívül nehéz és veszélyes, sőt majdnem lehetetlen volt. Mint mindenütt az olyan tartományokban, hová a műveltség még be nem hatott, a vízi útak képezték a természetes, mondhatni kizáró- lagos közlekedési vonalakat, a melyeken a bennszülöttek könnyű csóna- kokkal és tutajokkal közvetítették a tavak és a külvilág közti érintkezést. Ezért vannak e telepek leggyakrabban ott, a hol víz ömlik be a tóba vagy ki belőle. A táplálkozást illetőleg amaz ősidőbeli halászoknak bizonyára sokkal több zsákmányt nyújtottak a tavak és folyók, mint jelenleg. A kőből és agyagból készúlt közönséges és verse-hálók, a csontból és kovakőből való halászgamók és horgok számtalan maradványai, a mellett a rendkívüli sok halcsontváz mellett, a melyeket a telepek alján felhalmozott konyha-hulladé- kokban találtak, a halászat kiterjedt űzéséről tanúskodnak. Épen ily gazdagok voltak az erdőségek és hegységek vadakban. A felső-ausztriai czölöpépítm»- nyek hulladékaiban a mostani, vagy legalább a középkori állatvilághoz töké- letesen hasonló állatok találhatók. Legtöbb maradványa van a szarvasnak, a melynek agancsait sokféle házi eszközzé idomították, aztán a vaddisznónak és az őznek. Zergét eddig még nem találtak, mint nem találtak jávor- szarvast, bivalyt, bölényt és vadkecskét sem, mely utóbbiak Svájczban gyakoriak. Ugy látszik, hogy a barna medve is sűrűn előfordúlt, a melynek bőrét, mint sátortakarót, bizonyosan sokra becsülték s a melynek szemfogait a vadászok valószínűleg ékszerül használták. A kutya, a melynek eddig itt nyolez példányát találták, már akkor is mint hűséges társ kisérte a vadászt. Kisebb fajú volt, talán a mai vizslához hasonló, mely régebben jobban elterjedve, egy ősrégi faj képviselőjének látszik, s a melynek egy nagyobb fajtája a szamojédeknek most is a legfontosabb háziállata. Ilyen kutya azon- ban a vaddisznó- és medve-vadászatnál csak kevés segítségére lehetett a vadásznak, a ki sokkal inkább csellel, hurokvetéssel, vagy a vad elejtésével kívánta czélját érni, mint nyilt harezban. Az egész korszakra jellemzők a házi állatok, melyeket bizonyosan széltében tenyésztettek, s melyeknek eltartásánál az erdők tisztásaiban volt legelők ép oly fontos szerepet játszottak, mint Felső-Ausztria havasi rétjei.