Page - 135 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Volume 6/1

135 meghívást visz, egy egész kenyeret kapnak mindazok, a kik a temetésre a gyászoló házba lépnek, s mindenik levág belőle egy darabot; kenyérrel és pálinkával kínálják meg a megszomorodott feleket a gyászmenet meg- indulta előtt, kenyeret kap a kocsis, a ki a holttestet a temetőbe szállítja, sőt még az igavonóknak is, melyek a szekeret húzzák, kenyeret adnak, s a toron, akármilyen egyszerű különben, legalább kenyérnek kell lenni. Mielőtt kivinnék a halottat a házból, öt miatyánkot könyörögnek a megholtért s egyet azért, a ki a jelenlevők közül először „megy utána". Ha a gyászoló rokonok közül valamelyik erőt tud venni magán, így szól a halott nevében : „Isten áldjon, kedves feleségem; Isten áldjon, kedves gyer- mekeim; Isten áldjon, kedves rokonok és ismerősök!" E helyett sokszor egy „búcsúzót" énekelnek, melynek ugyanez az alapgondolata. A küszöb fölött a koporsót háromszor megemelik, meg leteszik, miközben az előimádkozó szaggatva így szól : „Menj, keresztény lélek, a kinek nevében meg vagy keresztelve; az Atya nevében, a ki teremtett; a Fiú nevében, a ki megváltott; menj, keresztény lélek, a Szentlélek nevében, a ki megszentelt"; vagy leg- alább ezt mondják : „Az Atya, Fiú és Szentlélek isten nevében. Amen." Mialatt a halottvivők a koporsót fölemelik, az előimádkozó így szól a halott nevében: „Dicsértessék az Úrjézus Krisztus" s a gyászoló felek mind ezt mondják rá: „Mindörökké!" Miután kivitték a halottat a házból, mindent meg kell rázogatni, hogy „meg ne romoljon". Megmozgatják a hordót a pinczében, a savanyú- káposztás kádat, a méhkast, hogy bor, eczet és savanyúkáposzta meg ne romoljon s a méhek el ne röpüljenek. Még az istállóban a marhának is meg kell mozdúlnia, „hogy az elhűnyt lelke sehol meg ne telepedhessék". A halottat, ha gyerek, a keresztapja vagy keresztanyja viszi a sírig; ifjakat és hajadonokat magukfélék; keresztapát és keresztanyát azok, a kiket keresztvízre tartottak, vagy a bérmagyerekeik. Sokszor a halottat két vagy négy lovas, vagy ökrös szekéren viszik a temetőbe. A kocsisnak nem szabad útközben visszanéznie, s völgynek kereket kötnie. A szalmát, melyen a koporsó a szekéren feküdt, hazamenet vízbe kell dobnia, s ha haza ér, a használt ostort a fején át kell elhajítnia. Azonkívül a szekér kerekeit is balfelől (másutt jobbfelől) kell a tengelyről levennie, hogy „a halál leszáll- hasson", s azokat három napig vagy tovább is azon fa alá tennie, melyre a pemetet szokták akasztani. Ugyanoda, vagy az elhúnyt életfája alá (lásd a keresztelési szokásokat) teszik a deszkát s a szentmihálylovát is, melyen