Page - 138 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Volume 6/1

138 kezdődik. Ez annyiszor ismétlődik, a hány pár van úgy, hogy utoljára minden tánczos megint eredeti tánczosnéjával kerül össze. Nem kevésbbé jellemzők a felső-ausztriaiak játékai. A sokféle szokásban levő gyermek-társasjátékokat nincs terünk bemutatni. A felnőttek játékai kétfélék : téliek és nyáriak. Ha minden csontkeményre van fagyva és a vizeket tükörsima jégkéreg borítja, legények és férfiak, sőt fiatal gyerekek is előkeresik valami zugolyból a „jégbotot" (Eisstock), a hol egész nyáron a porban gyászolt és álmodozott. Ez pedig amolyan félgömb formájú darab fa, melynek vasörve s középen markolható nyele van, s ha ennél fogva a jégtáblára zúdítják, nagy erővel messzire csúszik. Minden ráérő órát, s mikor a téli telehold süt, egy-egy éjjeli órát is evvel a jégendobálással töltenek. Két párt van, mindegyik élén egy gazda, mint fővadász (Meier). Azon iparkodnak, hogy a botokat egy kitett czélhoz (melyet „Taube"-nak neveznek) „lőjjék" s a botok egy- máshoz ütközésével az ellenféléit a czél közeléből elugrassák. Immár az egyik pártnak „hatja" van, de az ellenfél felülkerekedik s „kilencze" lesz, s most minden „lövés" számít! Nagy érdeklődéssel teszi a mester az egyik pártnak utolsó lövését s ime, a szerencse kedvez neki, remeket lő; a még hátra lévő ellenpártnak botjai mind elzúdúlnak az övé mellett, s ő a párt- jával „kivan". Ez a játék másutt is megvan ugyan, de leginkább Felső- Ausztriában honos. Míg a férfinépség az üres téli órákat „jégen" tölti, az asszonynép rokkájával a „fonóba" (Spinnroas) gyúl, a hol aztán nemcsak az orsó pereg, hanem a nyelv is. A tél hozza meg az úgy nevezett „harangjárást" is (Glöckelngehen). Háromkirályok napján este a szomszéd falukból egy „társaságba" gyűlnek össze nagy csendben a fiatalok. Minden idegen szigorúan ki van zárva. Mindnyája álszakállt visel s úgy van öltözve, hogy egy-egy mesterséget vagy foglalkozást ábrázol. Együtt járnak faluról falura, házról házra s „kört" csinálnak, azaz muzsikaszóra valamiféle tánczot adnak elő. Nem pénzért teszik; pénzt vagy pénzérőt nem fogadnak el a „harangjárók", kinálni sem szabad nekik. Legföljebb egy kupicza pálinkát s egy darab kalácsot adnak nekik, de azt is csak tánczközben vehetik el, a „kör"-bői ki nem léphetnek. A ki a körből távozik, menten kizárják, s búcsúzóra a pajtásai jó sort vernek rajta. A „harangjárás*-kor nem egyszer csúnya verekedésre került a dolog a különböző falukból való részvevők között; volt, a ki súlyos sebet kapott,