Page - 177 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Volume 6/1

177 Kaltenbrunner Adám (1804— 1867), kit e tájköltői iskola egyik alapító- jának kell mondanunk, a tréfás elbeszélést művelte különös kedvvel. Népies típusokat, melyeknek vonásai nem ritkán pompás karikatúrákká vannak szí- nezve, rajzolnak Moser József (szül. 1812), Puchner Károly (1813—1880), Jungmair Rudolf (1813—1875), Luber Lajos (1814—1850), Margelik Ferdinánd (1816—1878), Gärtner Antal (1817—1858). Ezek mindnyájan tudatos ellentétben vannak a néppel; míg azonban az eddig említettek kisebb-nagyobb jóakarattal le-lcercszkednek a paraszthoz, Innbach Ferencz (szül. 1820) és Mayr János György (szül. 1821) a szatíra ostorával csapkod- ják kérlelhetetlenül. E mellett valamennyien kivétel nélkül megpróbálkoztak a népdalban (Schnadahüpfl); némelyiküknek, mint Mosernak, Gartncrnak és Mayrnak egy-egy elmés dal a honi tájra, hegyre és erdőre, patakra és tóra nem kevéssé sikerűit. Az élő tájköltők közül kétségkívül Purschka Norbert (szül. 18 13) áll legmagasabban. Fiatal korában egy egészen sajátságos genre-t művelt; rövid, szerencsés csattanójú költeményeiben a papi életet festette, melyet, mint lelkész, igen jól ismert. E költemények, túláradó humorukkal, annak idejében csakhamar közkedveltséget szereztek a fiatal költőnek. De Purschka mihamar kilépett ebből a nagyon is szűk keretből s az egész falut, az egész községet figyelme körébe vonta. A falusi életből való számos képei kényelmes szélességgel vannak rajzolva s méltán dicsérik bennök az alakok arczképszcrű hasonlóságán kivűl azt a nemes érzületet, mely minden sorból szól, úgy hogy költeményei jótékony ellentétet képeznek a parasztélet bizo- nyos egyoldalú festéseihez, melyek a városi közönség mulattatására a paraszt- ban csak durvaságot és otromba korlátoltságot tűntetnek föl. De azért Purschka nincs clvakúlva a paraszt gyöngéi iránt; meglátja azokat és el sem is hallgatja, de cngesztclékcny kedélye nem ismer keserűséget, világnézetét a gazdag tapasztalás megtisztította, semmi, a mi emberi, nem idegen s nem megfoghatatlan neki; de ha már egyszer úgy találja, hogy hősei cselekvése és gondolkodása az erkölcsileg megengedettnek határát érinti, finom humorral oly fordúlatot tud adni történeteinek, hogy végre kibékülünk hősével. A forma kezelésében talán van párja Purschkának, a dallamos strófa alkotásában bizonyára felülmúlja őt Zöhrcr, de rajta kivűl egy sincs a számos tájköltő közül birtokában annak a varázsvesszőnek, mely hatalmat ád minden körül- mények közt a parasztban is fölfedezni a nemes emberiség aranyszemeit, s ha tájköltés egyáltalában a nagy tömegnek lehet szánva, akkor Purschka költeményei első sorban alkalmasak arra, hogy népkönyvvé váljanak.