Page - 198 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Volume 6/1

198 vándorlásra ösztönözte őket s a minek nem tudtak ellent állani. E magisterek alatt voltak a cantorok, a succentorok és az adstansok. A cantor egy-egy osztálynak a tanítója volt, ő vezette a templomi éneket s maga is mint énekes szolgált. Ö róla nevezték el az iskolának azt a részét, melyben lakott, valamint a zárdabeli összes zenei személyzetet is cantoriának. A cantornak alantasa volt a sub-cantor vagy succentor, a ki az iskolában az adstansokkal lakott, mely utóbbiak egyúttal tanítványok is voltak s a zene kedvéért vétettek föl ide. Ezeket choralistáknak nevezték, s a mai karénekes fiúk elődjeinek tekinthetők. A cantoriák, mint egyebütt is, különösen karácsony, újév és húsvét táján kolostorról kolostorra jártak, hogy éneküket hallassák s egy kis pénzt keressenek. A városokban és mezővárosokban a városi síposok, városi muzsikusok, kürtösök, torony-zenészek, turnirok működtek, a kik a legrégibb idők vándor- zenészeitől származtak. Ezeknek a muzsikusoknak szabatosan meghatározott czéh-szokásaik valának, melyek egész a XIX-ik századig megtarták érvé- nyüket. A bécsi fózenegrófi hivatal — Oberspielgrafenamt — gyakorolta e vándornép fölött a törvénykezést. Ok zenéltek a nemes urak tánczmulat- ságain, ők kisérték a költők énekét, ők zenéltek a lovagok díszmeneteinél s a táborban a katonaság vonúlásainál. Zeneeszközük a XII. században egész a XVI-ikig a dob és síp, később a kürt, trombita, sőt a duda is, a puzon és a czimbalom. Ezek a muzsikusok voltak a középkorban fönntartói a régi népies költészetnek Felső-Ausztriában is, első képviselői az előadó művészetek mindenik fajának, egyedüli művelői a világi zenének, különösen pedig a hangszeres zenének. A színpadi előadásoknak nyomai a felső-ausztriai kolostorokban is már a XVI. században föltalálhatók. A magister vagy a cantor rendezi a játékot, vagy a vándornép valamelyik tagja mutatja be művészetét. Ezek a játékok egyes dalokban s tag- és arczjátékkal kisért jelenetekben állottak. A gyakorta előforduló párbeszéd a párdalok kifejlődésére szolgáltatott alkalmat. Soknak nem ismerjük e dalok és játékok közül költőit és zeneszerzőit, de sok meg- maradt belőlük eredeti melódiájában egész maig. Nagyobb lendületet vettek e színi előadások s a velük kapcsolatos zene a későbbi iskolai színjátékok által, melyeknek gyakran zenei bevezetésük vaia. E kezdetben latin, majd német nyelven írott szövegkönyvekben csak röviden összefoglalva találjuk a cselekmény folyamát, az énekbeszédet (recitativet), áriákat és karokat ellenben egészen. Felső-Ausztriában is szerették az ily színjátékoknál szo-