Page - 208 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Felsö-Ausztria), Volume 6/1

208 Az első költőnevek azonban csak akkor merülnek föl Felső-Ausztriában, mikor az egyházi és világi elem közti ellentét, mely a XII. század irodalmá- ban uralkodott, a világi elem győzedelmével véget ér, és a lovag, ki részint a népies énekmondók, részint a tudós papok tanítványa, maga is sikeresen lép be a költészet történetébe. Ilyen költőnevekre legelőször is a lantos költészetben találunk. A XII-ik század lantos költészetében két irány különböztethető meg: az egyik a Duna völgyében honos; ez népies, naiv, üde, érzékekre ható, valóságon alapúló, alak tekintetében egyszerű, keresetlen; a másik a Rajna mellett; ez korán a francziák és provenceiak hatása alatt áll, gondolatokban dús, szellemesebb, finomabb és művésziebb, de egyszersmind színtelenebb, elvontabb és érzel- meskedőbb. Amott a férfi uralkodik, ki után a nő gyakran megható női dalokban esengi vágyó szerelmét; emitt a nő uralkodik, és a szerelem, a szokásos fölfogás szerint, valóságos nő-ünnepléssé válik. Ez lassanként tova terjed a Rajnától kelet felé s a két irány egyesüléséből fakad föl az ó-német lantos költészet kifejlett virágzata. Nem ezt, hanem igen is az előbbi irány legrégibb nevezetes képviselőit, habár azokat is csak bizonyos fenntartással, lehet Felső-Ausztriának tulajdonítani. Első helyen áll bizonyos Kürenberg lovag, ki az általános, noha nem egészen biztos alapú hiedelem szerint, Lincz és Wilhering vidékéről való volt. Az ő neve alatt néhány, többnyire egy versszakos dal maradt fönn, melyek oly sokféle hangúlatra és helyzetre vallanak, hogy épen ez a körül- mény támogathatta azt a véleményt, mely e költőről semmi egyebet nem akar tudni, mint a nevét, meg azt a kétségbe vonhatatlan tényt, hogy róla egy verselésmód nyert nevet, igazi dalait elveszetteknek tartja, ama neki tulajdonított versszakokat pedig különböző nők és férfiak rögtönzéseinek tekinti. A női dalokból, a fölebb említett körülményhez képest, rendszerint gyöngédség, szerető epekedés, fenyegető vagy megtörtént veszteség miatti fájdalom hangzik, de uralkodni vágyakozás és nyerseség csak kivételesen; a férfi versekből ellenben majd daczosan visszaútasító, majd diadalmas öntudat, melyből azonban a kímélet és a hű szerelem őszinte, meleg kifejezése sem hiányzik. Egészen hiányzik belőle a népies természet iránti érzék, de egyszersmind majd minden hétköznapiság is. Ez mind a kettő föltalálható Aisti DietmamiX. Ez a költő, — föltéve, hogy a hagyomány nem tulajdonít neki több idegen dolgot, mint gondolják, — átmeneti alak, a kin megfigyelhető, miként fordúl meg lassanként a helyzet, hogyan hatoltak