Page - 232 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Volume 7

232 sajátszerűnek tűntetik föl. így egyetlen délszláv nyelv sem lágyítja meg a d, t mássalhangzókat az egyszerű i elótt. így tehát úgy a szlovén, mint a többi délszláv nyelvben e szóban : voditi (vezetni) tisztán hangzik a d meg a nem úgy, mint az éjszaki szláv nyelvekben, melyek a fog-hangokat az i előtt meglágyítják. Ugyan ez az eset áll az r-nél is: e szóban tehát prl nál -nél, mellett) tisztán kell kiejteni, nem pedig pri-nek vagy przy-nek, mint a csehben, vagy lengyelben. A szlovák (tót) r e tekintetben szintén a szlovén szabályt követi. Továbbá a re és lé szótag, ha mássalhangzó előtt áll, a mennyiben e szótag er vagy el gyökérből származott, közös szabály alá esik a szlovén, a többi délszláv és a cseh nyelvekben: tehát e szó „Berg" brèg-nek hangzik. Az / közbeszúrása az ajakhang és az elül /-vel toldott magánhangzó közé a szlovén és a szerb-horvát nyelvnek a közös sajátsága, melyek a föld nevét így mondják : zemlja, míg a cseh és bolgár nyelv zemé. A fog-hangok azonban a j- és s magánhangzók előtt már egész másként alakúinak a szlovénben, mint a többi délszláv nyelvben. A míg ugyanis a tja gyökérből összefolyó szótag a horvátban és szerbben éa-nsk hangzik (vagyis magyarosan lágy ^-nek, körülbelül aí-nek), addig a szlovénben általánosan ea-nsk (teljes kemény cs-nek) ejtik, összevethető pl. a szerb- horvát hocete (ti akarjátok) szó a szlovén hocete-\e\. Az ó-szlovén írásmód st, pl. hostete, a hangok helycseréjével mutatja ezt a szótagot. A dja szótag még messzebb menő különbséget mutat. Míg ugyanis a horvátban és a szerbben a ca-hoz hasonlóan da-r\?k (magyarosan gya-nak) hangzik, a szlovénben a fog-hang elesik, a lágyítója pedig tisztán ejtetik ki, ja. Ez az a hang-jelenség, melyet mindig emlegetnek, ha az ó- és új-szlovén nyelv közti összefüggés kétségbe vonatik. Az ó-szlovén nyelv ugyanis a kérdéses szótagot zda-val jelzi. Ennél fogva a j az ó-szlovénben z-vé változott s az előtte álló d-vel helyet cserélt, holott az új-szlovénben, mint említettük, a d a j előtt a kimondásnál elmarad. Az ó-szlovén rozdenb (született), a rodjenh-bői az új-szlovénben rojen, holott a szerb-horvátban roden, a bolgárban szintén rozden, az oroszban rozen, a csehben és lengyelben végre rozen. Mint egyedül álló jelenséget kell említenünk a -^-ből lágyított i-nek r-ré változását. Ez az eset fordúl elő a morém (tudok, nekem lehet) igénél, ó-szlovénűl moga,, mozeci; aztán az k boren (szegény) szóban, mely 7/bozen-bö\ származik; úgy szintén ze-bői származó re ragnál, pl. tore (onnan) toze. Ennyibe foglalhatók össze a mássalhangzók sajátosságai.