Page - 302 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Volume 7
Image of the Page - 302 -
Text of the Page - 302 -
302
korszak vége felé építették, mert a toronyban az egyszerű félkörívű kapu
mögött a boltozat tompa csúcsívű, élesre faragott nyers gerinczekkel.
A félkör alakú eredeti oldalapsisok még megvannak, a középapsis helyén
azonban félnyolczszögű zárású szentély áll. Ugyanekkor épült a középhajó
hálós boltozata is. Az 1130-ban fölszentelt régi templom idővel kiváló
jelentőségre juthatott, mert plébánosai közt 1369-ben Schawnberch Rudolf
gróf nevű strassburgi kanonok, 1381-ben pedig Hohenzolz nevű gróf említ-
tetik. A Köflach melletti Piber plébániatemplomát, mely kisebb teijedelmű,
egy 1066-dik évi oklevél már említi. A mostani épület a XIII. század
második feléből való és hű képét nyújtja a románkori falusi templomnak
úgy elrendezés, mint művészi kivitel tekintetében. Az egyszerű hosszúkás
négyszögű hajó és a félkörű apsis között a hajó tengelyének irányában
boltíves nyílású vastag falakon emelkedik a négyszögű alaprajzú és a
templom födelénél jóval magasabb torony, mely egyszersmind harangláb.
Az apsisnak félköríves és mély három ablaka van, párkánya alatt fűrész-
fogak sora és félköríves öv szolgál díszül. Az apsis hegyes kúp alakú födele
a torony falához símúl és e különben egyszerű épületnek festői hatást
kölcsönöz. A hajónak egykori lapos mennyezetét csúcsíves hálós boltozat
váltotta föl, éjszaki oldalához pedig sokszögű szentélyzárású kis kápolnát
építettek. A boltozat egyik zárókövén a Kainach nemzetség czímere látható ;
oklevelek bizonyítják, hogy e nemzetség már 1138-ban viselte a Dominus
előnevet. 1448-ban Kainach Konrád volt Piberben plébános, valószínű, hogy
ő építette a kápolnát.
Ugyanabból az időből való számos templom csekély eltérésekkel egé-
szen hasonló elrendezésű; esetleg a szentély négyzete fölé nem építettek
tornyot, vagy az apsist sokszögű szentély zárással váltották föl. Fölemlítjük
példáúl : a Knittelfeld melletti St.-Johann templomot, Dietmansdorfot a
Palten-völgyben, Margarethent Knittelfeld és Mareint Neumarkt mellett,
az obdachi plébániatemplomot, Gallt, továbbá a fahnsdorfi, weisskircheni,
georgeni, saalai, niederwölzi templomokat, az oberwölzi plébániatemplomot,
a weitzi, schwanbergi, scheiflingi, rachaui tábori templomokat, a purggi
kalváriahegyi templomot, melyen még vannak románkori falfestmények,
végűi a Leibnitz melletti Haimschuh helység templomát, a teufenbachi
plébániatemplomot és a Pax kastély romjai melletti templomocskát.
Az építés átmeneti korának legjobb képviselője a falusi templomocska,
mely hajdan Seitz karthauzi kolostor kórházához tartozott. Most a Gobo-
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Stiria, Volume 7
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Stiria
- Volume
- 7
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1890
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.94 x 21.86 cm
- Pages
- 436
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch