Page - 373 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Volume 7

373 irtás közben néhány csemete kikerülte a figyelmét s ezek felnőttek, ilyenkor meggyűrűzi őket, azaz lehántja kérgök egy részét s úgy száraztja el a nélkül, hogy a legelőről elvinné. A halmos vidéken s a síkságon is hasonlókép bánik erdejével a kisbirtokos, azzal a különbséggel, hogy itt a lombos fa levén a túlnyomó, inkább alomgyűjtésre veti magát, s hogy a lombos erdők a birka és kecske számára lombtakarmányt, bortermő vidékeken pedig keverék- trágyát és szőlőkarót kénytelenek szolgáltatni. Az erdőt tehát többnyire közép- és sarjerdő gyanánt igen rövid fordúlókban vágják, s ép oly keveset gondolnak az erdőmíveléssel, mint a hegyi lakók. Fájdalom, a paraszt nagy erdőbirtokosokról sem mondhatni jobbat, ezek is oly haszonvételi tárgynak tekintik az erdőt, melytől mindent elvehetni a nélkül, hogy adni kellene neki valamit. Nem csoda, ha az oly vidékeken, a hol a paraszt erdőbirtok a túlnyomó, nevezetesen a hegyek déli lejtőin, a zárt erdőségek mindinkább eltűnnek, s helyöket gyér fenyvesek és csenevész lombos facsoportok foglal- ják el, melyek rosz fát adnak s nem nyújtják a talajnak azt a védelmet, melyre annak javítása és megerősödése végett szüksége lenne. Az olyan hegyoldalakon, melyek vagy nem állandóan, vagy általában kevésbbé vannak kitéve a napsugaraknak, szintén találunk ugyan olyan paraszt kézen levő erdőket, melyek messziről rendesen kezelt erdőknek látszanak; de közelről tekintve, azt látjuk, hogy bizony azokban is csak a leirt módon gazdálkodtak. Ez alól egész Stiriában csak egy kivétel van: a parasztok tulajdonában levő nagy erdőbirtokok a Bacher éjszaki lejtőjén, melyek rendszeres szálaló mívelés alatt lévén tartósan, kedves erdei tájképet nyújtanak. Ha Stiriában bárhol egyebütt olyan erdőre akadunk, mely zárt állományt képez s gondos ápolásra vall, előre tudhatjuk, hogy nem kis erdőbirtokosok kezén van, kivételkép talán nagy parasztbirtokosoké lehet, de szabály szerint ipartestületek, nemesi családok, vagy az állam tulajdona. Az utóbbiak tulajdonában levő erdők mívelése egész az e századbeli ötvenes évekig kevéssé különbözött a paraszt-erdők mívelésétől. Az anya- természet igyekezett fölnevelni az erdőt, s ha ez neki a legelő marha, a lombnyeső kés és irtókapa daczára sikerűit: a tulajdonos szénné égette, a szenet a vasgyárakba szállította, a vágásba egyszer vagy többször gabonát vetett, aztán pedig a saját, vagy pénzért a mások marháját legeltette rajta, ismét a természetre bízván az erdő fölújítását. Ez a gazdálkodás igen kényelmes volt, s tekintetbe véve azt, hogy a birtokos olcsó közlekedési módok híján fáját a kevésbbé jövedelmező szénégetésre volt kénytelen