Page - 383 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Stiria, Volume 7

383 van. A ki valaha a magasan fekvő díszes „Berghaus" erkélyén állott és a lefelé mind jobban-jobban szélesedő külmíveleti lépcsőzeteken az élénk munkálkodást, maga körűi meg a méltóságosan emelkedő alpesi világot — Reichensteint, Wildfeldet, Kaiserschildet másokkal egyetemben — tiszta nyári nap pompájában látta, s a ki a Prebuhelre részben sötét tárnákon át vezető szállító-úton gyorsan haladva a nem kevésbbé gyönyörű hegyi tájakat — Pfaffenstein, Frauenmauer, Polster — csodálhatta és szemeit a gőz-vasút vége előtt fekvő Handl-Almtól a vordernbergi völgynek páiját ritkító zöld szőnyegein végig jártathatta : a bányásztevékenység e pompás világáról clenyészhetetlen emléket vitt magával. Es maga az Erczhegy is — ércz- tetején álló vas keresztjével — mily változatos képeket tár a szemlélő elé! Délkeleti oldalán, a hol a zergék népesítette Reichensteinnal függ össze, sötét erdők árnyékában dús alpesi flóra díszlik, vagy egyes rétek zöldellnek, az idők folyamában megszürkült Eisenerz város felé tekintő oldalán pedig az erdők zöldje mind jobban-jobban enged az érez barnavörös színének, mely az egyes emeletek továbbfejtésével folyvást nagyobb-nagyobb terjedelmet ölt. Az egyes mívelcti emeletek óriás lépcsőknek látszanak. Mint valami hangyabolyban sürögnek, forognak a szorgalmas bányászok mindenütt; itt kalapálnak, ott tördelnek, „kutyá"-jókkal elő-elósuhannak s fáradhatat- lanúl túrják az óriás hegyet. Egyszerre hosszan búgó kürtjelek hangzanak s elcsendesül az egész hegy; egy alak a másik után tűnik el a tárnában, vagy biztos mendékekben, s egy perez alatt olyan a vidék, mintha kihalt volna. Most egy lövés dördül el ; — porfelhőben repül az érez a magasba és nagy törmelékekben omlik alá. A lövés hangját a környéki hegyek sziklafalai mennydörgésszerű visszhangban ismétlik sokszorosan; most egy második, harmadik akna robban föl s a mennydörgés szakadatlan, mintha ágyúk harczolnának, s a kőtörmelék pattogó záporként hull mindenfelé. Az ágyúzás végre gyöngül, itt-ott hallik még egy-egy elkésett lövés, azután néma minden. A kürt újra megszólal s fölszabadítja mindazokat, a kik az égető nap hevéből a bánya hűvös odvába voltak kénytelenek menekülni. Gyorsan megélénkül a hegy megint; innen is, onnan is előbújnak az emberek s a robbantó mester („Passführer") vizsgálja a dinamit hatását, hogy a meglazított, sokszor a látszatnál mélyebben megrepesztgetett érczfalak lefejtéséhez („Abrenken") lássanak. Ez veszedelmes mívelet; mindamellett merészen és ügyesen végzik úgy, hogy ritkán esik szerencsétlenség. Ha pedig a sors úgy hozza magával, hogy a halál egy-egy bányászt hivatása