Page - 122 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Karinthia), Volume 8/1

m folyik, azaz egy kosárkáért, a melyben egy „Raindling"-kalács mellett néhány fánk, pár alma s egy virágbokréta van, s a melyet a „nászasszonyu az asztal mögé rejtve tart. „Is die Brechlbrautmutter frisch, „Hogyha fürge a nászasszony, So geht sie übern Tisch." Ugorjék át az asztalon!" mondja végűi a szürke lovagja, a mire aztán a nászasszonyt játszó s fején kosárkát tartó leány fölugrik az asztalra, a lovag pedig leszáll lováról s átvéve a kosarat, oda kiált a zenészeknek, hogy húzzák rá a talp alá valót, s rágyújtanak egy „Landler"-re, melyet a szürke lovasa nyit meg a „nász- asszony "-nyal. A Gail-völgy vend vidékein férfinak nem szabad a tilolónők közelébe mennie. A ki e tilalmat megszegi, azt tele szórják pozdorjával. Ha azonban valamely elókelő személyiség közeledik, akkor egész illedelmesen viselik magukat s tánezütemben himbálódzva szlovén négysoros dalokat („Pläpper- lieder") énekelnek, miért aztán az illetőnek jó mélyen kell a zsebébe nyúlnia, hogy e megtiszteltetés adóját lerójja. Még mielőtt a munka véget ér, a ház leánya kedvesének a „rogou" nevű s egy fenyűfa-nyársacskára aggatott szivar-, szivarszopóka-, pipa-, alma- s más egyébből álló ajándékot küldi, a tilolás után következő ünnepi lakomára való meghívás jeléül. A legény dolga aztán a poros munkát befejező víg dáridóba muzsikust berendelni s falubeli barátait magával vinni. E mulatságnál nem igen marad el a kásával bemázolás („Breineinreiben"). Egy köleskásával teli tálat tesznek valamely legény elé s rá parancsolnak, hogy egye meg mind; ha nem bír vele, kásával kenik be arczát és kezeit, a min aztán nem győznek eleget nevetni. Tél idején az alpesi lakó kimegy a hótakarta hegygerinczckre, hogy a nyáron át termett s olykor valóban életveszélylyel lekaszált, majd boglyákba rakott havasi szénát leszállítsa. Ezt a munkát a Möll-völgyben „Hazen"-nek nevezik s a ki végzi, az a „Hazcr". Rendesen valamely szép deczemberi éjszakán kerekednek föl hegymászó czipőkben s erős, rövid szeges botokkal és kamókkal fegyverkezve ezek a széna-betakarítók, s csak több órai fárad- ságos hegymászás után érnek hajnal tájban a hólepte réteken levő szénatartók- hoz és kazlakhoz. Régebbi időkben a szénahordásnál valóságos versengés támadt köztük, mert mindenik első akart lenni a lejövetelnél, tudván, hogy a leghamarább érkezőt odahaza hatalmas forgács- vagy tolófánk („Spitz- krapfen") várja. Szerencsétlenség csak nagy ritkán esik, pedig a széna- csomóknak a sima hómezőkön való lecsúsztatása nem veszélytelen.