Page - 363 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Krajna), Volume 8/2

363 egyik szót a másikba öltve, könnyű az átmenetet a továbbiakhoz megtalálni ; csakhamar azon véleményét nyilvánítja valaki, hogy a két fiatal nagyon jól egymáshoz illenék, s hogy házasságuk nem is ütköznék semminemű elháríthatatlan akadályokba, stb. Egy pohár bor mellett aztán alaposabban is meghányják-vetik a tervet s azzal válnak el, hogy a dolog nem olyan lehetetlen. A mint az ügy ennyire haladt, akkor már maga a legény is rá léphet az ekként egyengetett ösvényre ; de még ekkor sem egyedül, hanem rendesen a starejsina nevű bőbeszédű és éltesb bizalmi férfiú kíséretében tesz látogatást, a ki a még elintézendő mindennemű ügyek vivőjéül s különösen a lakodalom rendezőjeűl van kiszemelve. Ennek társaságában a kérő valamely szerdai vagy szombati napon elmegy választottjához, kinek szüléit a starejsina immár minden további kerülgetés nélkül értesíti látogatásuk czéljáról. Ha a szülőknek és leányuknak a kérő ellen nincs kifogásuk : akkor rendesen még ugyanazon este megállapítják a lakodalom napját, valamint a menyasszony hozományát is. Minthogy a kelengye többnyire igen egyszerű és gyakran legnagyobb részében már úgy is készen vár az alkalomra, a kérés kedvező sikere esetében közönségesen már a legközelebbi szerdán vagy szombaton bemutatják magukat a jegyesek a plébánosnak. Most egyelőre a házasúlandók eléggé el vannak foglalva a már elfelejtett katekizmusi kérdések betanúlásával és a plébánián történő fölmondásával (izprasevanje), a miért is a további előkészületeket többnyire másokra kell bízniok. A vőlegény e czélra két vőfélyt (druzbi), a menyasszony pedig két nyoszolyóleányt (svatevci) választ, s mindenik még egy-egy hívogatót (pozavcina) jelöl ki ; végűi még kipróbált szak ácsnérói is kell gondoskodni. Egyelőre azonban a hívogatók tiszte a legfontosabb. Ezek, miután a menyasszonyos házban bokrétákkal és szalagokkal kellőképen fölékesítgették magukat s megkapták a szükséges útasításokat, házról-házra és faluról-falura sorba járják az ismerősöket. Némely helyen még szokásban van, hogy az egyik dobbal, a másik trombitával vonja magára a közfigyelmet, a minek fölkeltésére különben már fölczifrázott mivoltuk és útközben elkövetett bohóságaik is elégségesek. A meghívásokat csak mindenféle tréfák és hóbortos mondókák előrebocsátása után adják elő a legfurcsább czikornyákkal kikanyargatva, s végűi kérve az illetőket, hogy aztán mindenesetre megjelenjenek ám, s ne használjanak semmiféle kifogást se, mint azt az cvangéliumbeli menyegzőre hivatalosak tették. Minthogy a 46*