Page - 389 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Krajna), Volume 8/2

389 nak víg tánczban a törökök AlenCicával. Egy sárga Matjáz-tallért vág ki a hös és magának húzatja a tánczot, melyre Alenőicát fölszólítja. Táncz közben aztán megismerteti magát párjával, aztán : A második énekből megtudjuk, hogy Kralj Matjáz a negyedik török hadjáratban foglyúl esett; de Marjetieának a török császár legifjabb leányá- nak segítségével ismét kiszabadúlt. A harmadik ének a hőst az alvilágba vezeti le, hol hegedűje hangjával a pokol fejedelmét annyira megindítja, hogy visszaadja neki meghalt feleségét. De, minthogy a nő útközben a szigorú parancs ellenére megszegi a hallgatást, ismét vissza kell térnie a holtak országába. A negyedik ének színtere a „fehér44 Cilii, a mulató kedvű cilici grófok víg városkája. Kralj Matjáz itt egy polgár feleségére sóvárgó bűnös vágyaiért életével lakol. Az első három énekben kétségtelenül mythosi elemek is vannak. Hősünk nevében Corvin Mátyásnak, a nagy magyar királynak (1458 —1490) nevére ismerünk, kire a szlovén nép az atyjának, Hunyadi Jánosnak dicsőséges hadjáratait, továbbá a hatalmas Ciliéi grófok (II. Frigyes és II. Ulrik) viselt dolgait is átruházta. Kralj Matjáz ifjú felesége, Alenfica, szintén mythikus lény. A mese szerint a hajnalpír bájos leánya, kit a Rojenicek ringattak arany bölcsőjében. Nem is halt meg, hanem csak visszaszállott az aranyos felhők közé, igazi hazájába. A nép-ének főalakjának mythikus képét teljesen kiegészítik a róla prózában fönmaradt mondák, melyekről e műnek Karinthiáról szóló részében volt említés. A török háborúk korának egyes nevezetesebb eseményei közül a dal az *593 június 15-én Sziszek fölmentéseért vívott harezot énekli meg, a melyben Auersperg András és Weineki Rauber Ádám krajnai segéd- csapataikkal kiváló érdemeket szereztek. A Rauber úrról szóló költemény egyike a legeredetibb s legépebb alakban föntartott históriás énekeknek. Bécs második ostromának szintén akadt megéneklője. Hőslelkű hajadonokról is szól az ének, mint példáúl amaz Alenkáról, ki György bátyja halálát Fehér kezén ragadva őt, Sebtébe jó lovára kel S gyorsan, miként szárnyas madár, A Szávapartra vágtat el. Kivont kard villog öklibe', A markolat kígyót visel, Hegyén meg ég a harcz tüze; Mátyás a karddal emberül Elbánik s vág mindkétfele; ölén a hölgy remegve ül; — S villám gyanánt suhint a kard, Aratva, mint kalászt, a tart, S mint széna dől sarló alatt : Hull a török, hol elhalad.