Page - 92 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Volume 9/1

92 r Jelentem kigyelmednek egész alázatossággal, hogy oda kinn valamely jövevény emberek vannak, a kik engedelmet kérnek bátor bejövetelükre." „Van-e igazság-levelük?" „Igen is, itt van, tisztelem kigyelmedet." A násznagy átveszi az igazság-levelet és fennhangon olvassa : „Mi Amérikából jövő vándorló törökök, jó járatban lévők, ez helyt elesteledtünk; ha megengedtetnék, hogy kigyelmetek házában megpihen- hessünk, úgy mint szegény török emberek." „Bejöhetnek", mond a násznagy. A vőfély kifordúl és a másik pillanatban bevezérli a „törököket". Helybeli jó ismerős, de nem hivatalos legények vagy cselédek női ruhában, kifordított úri rongyokban, czukorpapirból rögtönzött álarczczal és dominóban, hosszú kenderhajjal, gyűrt czilinderkalappal vagy ócska tornyos-fejkötővel felismerhetetlenné téve, meghajtják magukat a násznagy előtt; elkapnak egy-egy leányt, azt megforgatják; két-három tánezot eljár- nak, azután újra némán meghajtják magukat és távoznak! Alarczukhoz nem nyúl senki. A czigány sem éhezik; nagy gond van rá, hogy étele kijárjon, de a kulacsot nem bízzák rá, mert akkor nem birja ki reggelig. Míg a művé- szek vacsorálnak, addig a bánáti násznagy vagy az első vőfély gondoskodik a mulattatásról. Elpanaszolja, hogy őt megcsalta a szeretője. Már most ó megöli magát tűzhalállal. Az asztalhoz lép s a kezében tartott gyertya- darabot meggyújtja és lenyeli. Az avatatlanok nem tudják, hogy a gyertya almából van kifaragva, a gyertyabél pedig dió-bél. Majd szűcsmesterségre tanítja meg vőfélytársait. Leül a szoba közepén egy székre; jobb és balfelől állítja a két vőfélypajtást, a kiknek a kezébe egy könyöknyi hosszúságú vesszőt ád. Ezzel a vesszővel szabad a maiszter kezére koppintani, valahányszor a maiszter térden üti az inast. Már most a maiszter a térdére fektet egy báránybőr sipkát és elkezdi oktatni az inasokat: „Ide nézzetek! (csatt), a sipkának való prémnek feketének (csatt), a béllésének fehérnek (csatt) kell lenni (csatt). A becsületes szűcs (csatt) apró hulladékokat (csatt) nem szokott belevarrni (csatt)* A két inas iparkodik a maiszter kezét eltalálni, de nem sikerűi. Mikor már emberül elverték a térdét, mások próbálkoznak, különböző helyzetet, állást próbálgatva a társaság hahotája közben, de a vége csak az, hogy térdük a sok tenyérütés alatt elzsibbad s a maiszter keze végre is sértetlenül marad.