Page - 118 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Volume 9/1

118 szalagokkal ékített koszorúk és keresztek alatt nagy csoportokban vonúl a városba, nem pihenni, hanem vidám dalt zengve, végig járni az utczákat. Egy győzedelmes sereg diadalmi útja ez; tánczczal végződő, a mely fél éjszakáig tart, s a melyen a leány újdonat-új ruhában jelenik meg. Éjfélkor eloszlanak, s a koszorút a házban tükör ékességül vagy a templom falára függesztik. De ez még csak az aratók ünnepe: a gazda még nem ér egyébre, mint az áldomás-adásra ; ő még most kezdi a maga dolgát. Következik a hordás festői jelenete, lehetőleg kora hajnalban, késő este, egész éjjel is, hogy a kalász ne törjék és a szem ne hulljon ; a hordás után a ?iyomtatás nem kevésbbé érdekes mozzanatai. Ma már, hogy az idő szorít bennünket, mindent gyorsan végzünk, s gabonánk csűrben, sőt erszényben is van már arra az időre, melyben régente még csak hordogatni kezdtünk. Az elöljáróság által kitűzött időben a város felé minden irányból besugárzó útakon, melyek ha homokosak voltak, ez alkalomra agyagtöltéssel is rendbehozattak, rakott szekér rakott szekeret ért hétszámra, főkép oly helyeken, hol a tanya-rendszer nem volt kifejlődve. Tágasabb telkekkel biró és kisebb községekben kiki maga belsőségére hordott az ólak közelében e czélra fentartott térre. Nagyobb helyeken azonban tűzrendőri szempontból nem volt szabad a városba hordani, hanem a városon kivúl voltak a szérűs kertek („muszáj-kertek"); összeségükben egy-egy kis város nagyságával felérő terület, melyen minden gazdának megvolt a maga tág helyisége, s itt a baromistállók közelében elegendő tér a rakománynak és szérűnek. Rátartóbb gazda még a hordás után sem fogott mindjárt nyomtatáshoz. „Szegény ember nyomtat Szent-Mihály előtt", szokták nagyítva mondani: korán nyomtatni szégyeneit az ember, nehogy azt gondolják, rászorúlt az újra, mert elfogyott az ó. És ha valaki azzal dicsekedett, hogy milyen jó gazda volt az ő apja, könnyen megkapta rá a bizonyítást: „Az bizony! gyerek korunkban mindig ti nálatok ettünk először új kenyeretu. De, ha egyszer megkezdték az asztagot, foly a munka szakadatlanúl. Talpon áll minden lélek hajnaltól estig; még a gyereknek is akad dolga, sőt nem ritkaság látni jogász ifjurakat is, kiknek nemzetes uram kezökbe adja a gyeplőszárat. Eleget hevertek tíz hónapig az egyetemen, itthon legalább ne egyék hiába a kenyeret. Maga nemzetes uram, kivált ha váltott lovakkal nyomtathat, addig sem hever, míg cselédei ebédelnek; maga áll helyt a szérűn, s megtörténik, hogy egyik kezében a kenyér, melyből falatoz — ez