Page - 132 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Volume 9/1
Image of the Page - 132 -
Text of the Page - 132 -
132
is jár, s a ki a rendes közgyűléseken föl is keres bennünket, egyébként
pedig nem sokat aggat. Akad poéta is, ki a nevezetesebb eseményeket
megénekli, kortes-dalokat gyárt, kitől rettegnek a falusi közélet esetlenebb
vagy ágaskodóbb alakjai. Sőt szónokaink is vannak feles-számmal, olyanok
is, kik mesterileg tudják nyakát szegni nyelvnek és gondolatnak, de
olyanok is, kik keresetlen ékesszólásukkal a parlamentben sem vallanának
szégyent.
De a köröknek nem mindenki lehet tagja, s nem is akar. Vén ?nagyci-
rok, kik lenéznek minden újítást, s gyanús szemmel néznek minden moz-
galmat, a minek nem lesz jó vége; kevély parasztok, kik kicsinylik a
mesterembert is, a kisebb gazdát is, a poétát is, az urakat is; kegyes lelkek,
kik a köröket a templom ellentéteinek tekintik, s minden betűt, mely nem
vallásról beszél, hiábavalóságnak tartanak, bizony nem dobnak ám ki két-
három forintot azért, hogy egész esztendőn át nyeljék a hazugságot és
pipafüstöt. Hát hiszen, ha valami történik a világban, úgyis csak meghozza
azt az asszony a piaczról. Minek azért vén embernek oskolába járni? A mit
az asszonytól meg nem tudunk, megtudjuk a szárazmalomban. Ott legalább
azzal beszél az ember, a kivel összeszokott; nem is kell négy fal közé szorúlni,
mint a betegnek, mert a malom barátságos ernyője alatt öten-hatan is
megférünk egy padon, s látjuk a járókelőket is, — azokon kivűl pedig az
Isten szép napját egész nyugovásáig, a kit nem azért adott ő szent felsége,
hogy ablakból lesse az ember. Ez az igazi Népkör ! Csakhogy sokkal aristo-
kratikusabb, mert ide nem lehet minden embernek két-három forintért
beiratkozni; ott csak vérbeliek, törzsökös emberek megszokott köre gyűl
egybe: gazduram (mert szárazmalma csak annak van, a kinek magának
is van mit őrletnie) meg a régi komák, kikkel együtt kerülték az oskolát,
aztán a jó szomszédság és atyafiság. Az úri rendből csak azok, a kik kevély-
ségből adják a parasztot, mert ilyen is van közöttünk elég. Nem egy tiszt-
újítás a szárazmalmok eresze alól indúl ki, s nem egy közgazdasági ügyet
ott intéznek el.
Hát az a temérdek polgártárs, magyarosabban „atyafi urama ki sem
az olvasó-egyletek, sem a szárazmalmok kerítései között nem kiván okosodni,
a félváros tanyákon lakó népe? Azokat sem hagyta világosság nélkül a
társadalmi élet nemtője. Ezek számára van fenntartva a városháza tere,
mely a közéletnek mindazt a mozzanatát magában foglalja, a melyet olvasó-
körök és szárazmalmok csak rész szerént ölelhetnek föl. Mikor a vasárnapi
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország II (1), Volume 9/1
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Magyarország II (1)
- Volume
- 9/1
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1891
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 15.16 x 21.91 cm
- Pages
- 306
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch