Page - 168 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Volume 9/1

168 A mi Pestmegyének legnagyobb nevezetessége, a főváros, Budapest, és a királyi nyaraló várlak, Gödöllő: ezeknek a jelen mű önálló szakaszt szentel. Jelen kötetünkben, a főczímmel egyezőleg csupán magát a szoros értelemben vett magyar Alföldet és annak nevezetesebb városait fogjuk ismertetni. Mindjárt a főváros alatt, még annak határában a Duna bal oldalán kezdődik a nagy magyar Alföld. Túl a vízen az Alpeseknek idáig terjedő nyúlványai alkotják a partot s szabnak a folyónak jobb felől határt. De csak dombokká lapúlnak már e tájon, s a Szent-Gellért-hegy szálban álló szikláitól kezdve dél felé alig pár száz lábnyira el is lapulnak egészen. A bal parton a Kárpátok végső ágai nyúlnak le egészen a Rákos-mezőig. Fent Vácznál van az utolsó magaslat, mely még a hegy nevet megérdemli : a Naszál. Ettől fogva délnek egyre törpülnek a dombok, mint a tova terjedő hullám- gyűrűk, melyeket a vízbe dobott kő csobbanása okoz. S bár hullámzatos az alakúlás, a vidék mégis inkább lapály, mint dombvidék. A hullámok vonúlatának iránya az uralkodó szelek szerint éjszaknyugat felől délkeletnek tart, mígnem az utolsó hullámhát épen a budapest-czeglédi vasút mentében átcsap a nagy síkság lapályába, mely a Duna-Tisza egész közét elfoglalja, s lehúzódik a Bácskán keresztül egészen az Al-Dunáig. Ezen az alsó siklapályon is vannak azonban apró emelkedések és völgyszerű horpadások. Homokbuczkák szaggatják meg az egyformaságot, melyeknek magassága olykor 30—40 métert is elér, s melyeket a szél hordott össze valamikor. Ma már legnagyobb részüket felszántotta az eke, tanyák épültek a pusztaságokon, melyeket akáczligetek vesznek körűi, s a falvakat és városokat szőlőkertek környezik. Ez teszi tetszetőssé a tájat, melynek különben nagy fogyatkozása, hogy kevés helyt vannak erdői. Pedig hatalmas rengetegek állottak itt valamikor! A Rákos mezejétől le egészen a Hód taváig húzódott az erdőség, melynek romjai elmaradozott foltok gyanánt maradtak reánk. Pótharaszton megvan még a tölgyes, mely összeköttetésben volt a vacsival; itt az egyik részt Körtvélyesnek nevezik ma is, mint őseink idejében, s ez majdnem Nagy-Kőrös alá nyúlik, de minden vágásnál kevesebb lesz benne a körte és több a tölgy. Kecskemét alatt a Szent-Királyi s a Szent-Lőrinczi erdő maradt meg egész korunkig, s a Tisza parton a „Tos", melynek fáira óriási szőlővenyigék kapaszkodnak. Ezt a venyigés ligetet „Árpád szőlőjétt-nek nevezte el a nép.