Page - 184 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Volume 9/1

184 több mint száz hold területet vitt el a víz, Tolnánál pedig néhány száz hold a balparti területből a tolnai határhoz tartozik, mely terület annak előtte a túlsó parton feküdt. És így történt ez régebben is. A második század közepén élt Claudius Ptolomaeus földrajzi helymeghatározásaiból meg- győződhetünk, hogy Dunánk az ő kora óta jóval nyugatibb irányt vett e szakaszon. A turjánok, melyeket e vidéken találunk, de a melyek kisebb számban és kiterjedésben előfordúlnak az egész Duna-Tisza-közön, nagyban külön- böznek az állóvizeknek ama fajától, melyet szikes tónak mondánk föntebb. A turjánok feneke víz által átjárható réteg, rendesen agyaggal kevert homok; süppedékes és zsombékos. Mikor kiszárad is vizük, alig lehet áthatolni a haraszt között. A zsombék teteje régen száraz már, mikor a fenék még csupa sár. Partjuk menedékes, s a magasabb vagy alacsonyabb vízállás szerint a turján nagysága igen változó. Mikor sok a hóvíz s magas a Duna vize, összeköttetésben állanak egymással a mocsarak. Az Orjeg ilyenkor nagy területek vizeit fogadja magába. Szalk-Szent-Mártontól kezdve valamennyi turján vizét az úgy nevezett Nagy-Er köti együvé, mely több ágaival elnyúlik Kun-Szent-Miklós, Fülöpszállás, Szabadszállás alá, s azután Akasztó alatt az Örjegbe szakad. Császártöltésnél már folyóvá szűkül az Orjeg, Hajósnak fordúlva a Duna felé veszi folyását, s oly erős, hogy malmot is hajt. Ha száraz esztendők következnek, a turjánok kiszáradnak, kiszárad maga az Orjeg is (most már hamarább, mióta csatornázva van) s a vízfenekeket fölszántják termőföldnek. Leginkább megkülönbözteti a szikes tavaktól a turjánokat az, hogy dús sarjazású növényzettel vannak borítva. Csak a mélyebb helyeken talál- hatunk sík vizet, melynek színe alatt terem a vízi lófark hosszúra nyúló száraival. A síkvíz szélén a nád képezi a legbelső zöld övet sűrűen, mint a jó vetés, elnyomni igyekezve minden más növényt. A sekélyebb part felé kezd feltünedezni a fehér virágú folyondár, fölkapaszkodva a nád szárain. Itt-ott egy tüskés levelű vízi áloé himbálja fehér virágait, a fehér nimfa a víz tükrén teríti el leveleit, s csak kissé kandikál ki hófehér virágaival; a sárga tavi rózsa s a kardlevelű sárga liliom egymással vetekedve pompáz- nak élénk virágaikkal. A part felé közeledve, mind több-több az éleslevelű kádársás, a buzogány-káka, a békatutaj, a fehér virágú vízi szironták és a lilavirágú ebszőlő terjengős indáival. A sekélyebb vízben, — ott, a hol az mintegy bokáig ér, — a gyékény-káka tartja birodalmát, sötét csomótlan