Page - 194 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Volume 9/1

1 94 összesereglett országgyűlésen a kalandosok jelentek meg először, hol szövet- ségüket az egész nemesség előtt fölfedezték, hazánk akkori szomorú állapo- tában még sem juthattak, s négy hónappal a mohácsi vész előtt szét kelle oszolniok. Egyébiránt e testvérvárosok a XVI. század második felében kezdenek a fővárostól le egész Szegedig fontos, sőt uralkodó szerepet játszani. Körül- belül egy időben alakúiván és népesedvén meg : szerepük is egy időben lett kiválóbbá. Eleinte mind a három város mint korona-birtok említtetik. Czegléd az is maradt majdnem a legújabb időkig. A másik kettő fölött gyakoroltak ugyan földesúri jogokat több-kevesebb időre hazánk némely nevezetesb családai (mint Nagy-Kőrös fölött az Illosvaiak, Györkiek; Kecskemét fölött a Káthaiak, Pérók, Hunyadiak, Patócsiak, Koháryak, stb.): de igazában véve egyik sem volt soha jobbágyi birtok. A földesurak jogait, ha elismerték is egy ideig, ügyekeztek vagy kijátszani vagy pénzen megváltani, de a földesurak önkényét s igáját nem tűrték. Együtt állták ki a XVI. század nagy rázkódtatásait s a mohácsi vészt követő török világ zivatarai mind a három várost egyformán sújtották. E közös csapás, közös szenvedés tette a „három városu-t bizonyos tekintetben szövetségessé, mintegy önálló respublicává. Két hatalom parancsait kelle teljesíteniök : a vármegyéét, mely saját területéből kiszorítva is fenntartotta hatalmát, és a törökét, melynek zsarnoksága nem gátolta a községi önkormányzatot. Mind a két úrnak csak engedelmeskedniök és fizetniök kelle : de sem a megye nem korlátozta őket a törökkel való viszonyukban, sem a török a megyének tett szolgálatokban. Sőt a megyének küldendő fizetéseket mintegy a török tudtával és jóvá- hagyásával teljesítették. Ezt az összeköttetést törvények, békepontok bizto- sították, s a török ebben semmi veszélyt nem látott. Nem egyszer maga adott a városok megyei követeinek menedéklevelet. A szövetséges „három várostt-t különös pártfogásába vette, de azért mind a török, mind a német hadak mindig kész zsákmánynak tekintették, a mi lassankint bizonyos józan gyakorlati érzéket fejlesztett ki a lakókban, a mely érdekeiknek megóvásá- hoz és előmozdításához, de egyszersmind óvatossághoz is szoktatta őket. E józan gyakorlati érzék, melylyel a közelgő veszélyt folyton figyelemmel kisérni s azt kikerülni, de a község javát mindennél fontosabbnak tartani is megtanulták, lett vagyonosodásuknak, kifejlődésüknek és emelkedésüknek főforrásává. A folytonos zaklatás között nemcsak éberségre, hanem számító, fontolgató értelemre is szükségük volt, s épen oly jól meg tudtak alkudni